Hiába volt karzatjegye
Kitiltották a parlamenti páholyból Esztergom polgármesterét
A politikus beszámolója szerint karzatjegye ellenére nem mehetett fel a parlament emeleti páholyába Tétényi Éva, Esztergom polgármestere és kísérete hétfőn.
2011.07.04 18:45MTIA csoport a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvénymódosítások elfogadása ellen kívánt fekete pólóban, némán felállva tiltakozni.
"Úgy tűnik, itt a Házban nagyon félnek tőlem" - mondta Tétényi Éva, aki sajtótájékoztatón kifogásolta az önkormányzatok adósságrendezését érintő jogszabály-módosítást, amely - mint mondta - Esztergomról és róla is szól.
Tétényi Éva kifejtette: a jövőben büntetés jár annak a polgármesternek, aki megindít egy adósságrendezési eljárást anélkül, hogy a képviselőtestülete ezt jóváhagyná. Hozzátette: nem tűrhető, hogy egy jogállamban visszamenőleges hatállyal szülessen ilyen rendelkezés.
Elmondta azt is: az MSZP, az LMP és a Jobbik is a segítségére sietett a tiltakozásban, a frakciók lehetővé tették egyenként 10 -10 látogató belépését. Az MSZP meghívására érkező látogatók fel is mehettek a karzatra, de a Jobbik által delegáltak már nem - mondta. "Miután kiderült a karzaton szolgálatot teljesítő úr számára, hogy én lennék Tétényi Éva, rögtön bezárta az ajtót, és azt mondta: probléma adódott, ezért le kell mennünk."
Hozzátette: az kizárólag a csoporttagok elosztásán múlott, hogy ki került az MSZP által delegáltak közé, és ki a Jobbikhoz. Előbbiek fél órát tartózkodhattak a karzaton, majd le kellett jönniük.
"Ha a Parlamentben is vannak egyenlők és egyenlőbbek, akkor Magyarországon is nagy baj van" - fogalmazott a polgármester.
A jobbikos Vágó Sebestyén azt mondta: "egyre többször tapasztaljuk, hogy a magyar Országgyűlés úgy működik, mint Románia Ceausescu idején", hiszen van, aki nem kívánatos személynek számít itt.
Lukács Zoltán (MSZP) elmondta: levélben fordul a házelnökhöz, amelyben arra vár választ Kövér Lászlótól: hogyan fordulhatott elő, hogy egy város polgármestere és kísérői érvényes jeggyel sem léphettek fel a karzatra.
A képviselő kifogásolta, hogy az elfogadandó törvénymódosítás csak nevében szól az önkormányzatok adósságrendezéséről, valójában az a célja, hogy utólag törvényesítse a fideszes többségű esztergomi önkormányzat eddigi törvénysértő akcióit.
Bírálta azt is, hogy a módosítás olyan felhatalmazást ad a népképviseleti jogosítvánnyal nem rendelkező kormányhivatali vezetőknek, amelyeket a polgármesternek és a képviselőtestületnek kellene biztosítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


