Mi lesz veled, főszoci?
Ügyvéd: az ügyészség kezdeményezte Galambos előzetes letartóztatását
A Budapesti Katonai Ügyészség kezdeményezte Galambos Lajos egykori nemzetbiztonsági hivatali főigazgató előzetes letartóztatását - mondta el Molnár Lajos ügyvédtől csütörtökön.
2011.06.30 17:22MTIGalambos Lajos előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság - mondta Molnár Lajos.
Arra a kérdésre, hogy védencét mivel gyanúsítják, csak annyit mondott: "minősített ügyről van szó", azaz nem beszélhet erről.
A Budapesti Katonai Ügyészség szerdán nem kívánta kommentálni a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának őrizetbe vételéről szóló információkat; az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy Galambos Lajost a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatja ki.

A Magyar Nemzet a szerdai számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, de azt egyelőre nem tudni, hogy miért vették őrizetbe a tábornokot. A napilap az intézkedést az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett.
A napilap beszámolt arról is, hogy értesüléseik szerint Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumának volt elnöke az elmúlt napokban olyan vallomásokat tett, amelyek kapcsolódhatnak a Galambos Lajossal közölt gyanúhoz, valamint Jakubinyi Róbert ügyéhez.
A Magyar Nemzet korábban azt írta, Jakubinyi kapcsolatban állt Földesi-Szabó Lászlóval, az Egy-Másért alapítvány kuratóriumának elnökével, a két ember közös múltja akkor kezdődött, amikor Földesi-Szabó László mint rendőr nyomozó éppen azt a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyet vizsgálta, amelyben Jakubinyi a 90-es évek elején gyanúsítottként szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


