Ketten tartózkodtak
Ellenszavazat nélkül támogatták Paczolay elnöki jelölését
A keddi, nem nyilvános ülést követően Varga István, a testület fideszes elnöke közölte: ellenszavazat nélkül támogatta Paczolay Péter alkotmánybírósági elnöki jelölését az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága.
2011.06.28 11:31MTIElmondta, 13 igen és két tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy Paczolay Pétert jelölik az Alkotmánybíróság elnökének; szavai szerint ezzel a bizottságban teljes konszenzus alakult ki.
Tájékoztatása szerint az ülésen minden frakció képviseltette magát, a Fidesz mellett az MSZP és az LMP támogatta a jelöltet, míg a Jobbik tartózkodott. Hozzátette: a tartózkodást igennek veszi. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy más frakciónak nem volt jelöltje.
Mint fogalmazott, részben politikai, részben szakmai konszenzus alakult ki a bizottságban. Varga István jelezte azt is: számára is meglepetés volt az eredmény.
Varga István azt hangoztatta, a jelenlegi elnök újrajelölésével a folyamatosság mellett döntöttek.
Elmondta, Paczolay Péter személyéről a jövő héten dönt az Országgyűlés, addig azonban még sor kerül a meghallgatására is.
Az Alkotmánybíróság létszámának 15 fősre növelésére utalva arról beszélt, hogy a jövőben megnő a testület munkaterhe, mert várhatóan sokan fognak az Alkotmánybírósághoz fordulni az új jogorvoslati fórum keretében.
Emlékeztetett: azoknak az állampolgároknak, akik kimerítették a rendes és rendkívüli jogorvoslatot a bírósági eljárás során, lehetőségük van az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha alkotmánysértőnek látják az adott bíróság ítéletét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


