Paczolay posztja a tét
Kedden jelölhet Ab-elnököt a parlamenti eseti bizottság
Kedden dönt az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének jelöléséről az Ab elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság. A következő Ab-elnök szeptember 1-jén lép hivatalba. A Fidesz frakcióvezetője korábban utalt arra, hogy a jelenlegi vezető, Paczolay Péter a testület elnöke maradhat.
2011.06.24 12:57MTIAz Országgyűlés honlapján elérhető meghívó szerint a parlamenti jelölőbizottság kedd délelőtt tart nem nyilvános ülést, napirendi javaslatként pedig az szerepel:
"Döntés az Alkotmánybíróság elnökének jelöléséről". A június 6-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró Ab-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodik.
A következő elnök személyére a hatályos alkotmányban az Ab-tagokra vonatkozó jelölési eljárást kell alkalmazni, azaz személyére a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Az Országgyűlés arról az elnökjelöltről tud szavazni, aki a tizenöt tagú jelölőbizottságban - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap.
A Háznak július 31-ig kell az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Ab tagjai közül elnököt választania.
Az elnök megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. (Korábban az Alkotmánybíróság elnökét a tagok maguk közül választották, a megbízatás pedig három évre szólt.) Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője június 14-én azt mondta, az Ab új elnökére Orbán Viktor még nem tett javaslatot a képviselőcsoportnak, Lázár János ugyanakkor úgy fogalmazott: ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja.
"Paczolay Péternek általában kiemelten nagy és határozott támogatottsága van a Fidesz-frakción belül és a mi polgári világunkban" - közölte, hozzáfűzve, hogy Paczolay Péter Ab-vezetői tevékenysége széles társadalmi elismerésen alapul, "és alkalmas arra, hogy ezekben az időkben az Ab helyét, szerepét újra megtalálja, (...) az Ab munkáját továbbvigye, megerősítse, jól megszervezze".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


