Több zsák hulladékot helyeztek el tiltakozásul
Szemetet hordott az LMP a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz
Az LMP több zsák hasznosítandó hulladékot, többek között használt gumiabroncsokat, rossz ventillátort és számítógép-alkatrészt, üres sörös dobozokat, illetve akkumulátort vitt a Vidékfejlesztési Minisztérium elé, hogy így fejezzék ki: rossznak tartják a hétfőn elfogadott termékdíjtörvényt.
2011.06.28 11:08MTISzilágyi László az épület előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az állam a nyakába vette a hulladékgazdálkodást és ezért hozták a hulladékot Illés Zoltán környezetügyi államtitkárnak.
úgy fogalmazott, hogy rossz minőségű jogszabály született, de még annak sem látják a garanciáját, hogy az működni fog. Példaként említette, hogy a termékdíjtörvény kapcsán tervezett körülbelül ötvenmilliárd forintos bevételből 24,5 milliárd forint mindenképpen az államkasszába kerül.
Véleménye szerint ha nem folyik be a teljes tervezett összeg, akkor nem biztos, hogy elég pénz jut majd a hulladékgazdálkodásra és előfordulhat, hogy nem sikerül teljesíteni az uniós kvótát. Ezt pedig büntetések követhetik - mutatott rá.
Az ellenzéki képviselő hozzátette, hogy a nemzetközi közbeszerzések során a külföldi cégek elvihetik a szelektíven gyűjtött hulladékot, így pedig magyar munkahelyek szűnhetnek meg.
Megjegyezte, hogy a jogszabályt egy egyéni képviselői indítvány nyomán "gyorsan verték át" a parlamenten, anélkül hogy egyeztettek volna róla.
Kitért arra is, hogy a törvény sértheti az uniós szabályozást, például az elektromos és elektronikus hulladékokról szóló direktívát. Ha a ratifikáció során elmarasztalják Magyarországot, akkor előfordulhat, hogy az új rendszerben még, a régiben pedig már nem működhet a hulladékhasznosítás rendszere - adott hangot félelmeinek.
Kérdésre válaszolva szinte biztosra vette, hogy a gyártók a termékdíjat "továbbra is" ráterhelik majd a vásárlókra.
Az LMP-sek mintegy fél óráig vártak, hogy Illés Zoltán megjelenjen, majd - mivel az államtitkár nem ment addig a helyszínre - végül összegyűjtötték és elszállították az általuk odavitt hulladékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


