Diplomaosztó a Mathias Corvinus Collegiumban
Böjte Csaba: nincs zsákutcában a magyarság, van remény
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Mathias Corvinus Collegium diplomaosztóján azt mondta: a XXI. században az erdélyi és Kárpát-medencei magyarság nincs zsákutcában, van remény.
2011.06.24 15:33MTIA Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója ünnepi beszédében kiemelte: nagy feladat szembemenni az emberiség rohanó szekerével.
Meg kellene tanulni egymást szeretni és tisztelni. Jézus merte ezt vállalni - mondta, kiemelve: nem kereste, miért nem lehet megvalósítani. Bízni kell, és hinni kell Istenben - hangsúlyozta.
Minden embernek, aki feladatot kap, Jézus példája iránytű lehet. Mindenki előtt feladat áll, ezáltal önmagát valósítja meg az ember, és nem szabad feladni soha - fogalmazott.
"Merjetek elindulni, hinni, és merjétek a diplomátokat felhasználni magatok és mindannyiunk javára" - biztatta a most végzetteket a ferences rendi szerzetes, majd beszéde után Tombor Andrással, a kollégium elnökével közösen átadta az okleveleket.
A mostani tanévben 31 diák végzett a kollégiumban, ahol középiskolás, junior és szakirányú programok mellett vezetőképző akadémia is működik neves hazai és külföldi üzletemberek, közéleti személyiségek részvételével.
Magyarország legnagyobb multidiszciplináris szakkollégiuma 1996-ban, magánkezdeményezésre jött létre.
A Magyarország vezető elitképző intézményeként számon tartott MCC 15 éve, oktatási intézményektől és állami szervezetektől függetlenül, alapítványi támogatással működik.
Az eddig csaknem 3000 diákot képző intézmény célja, hogy a Magyarországon is a középiskolai és egyetemi oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő képzési formát valósítson meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


