Nem záródnak az ajtók
Elhalasztotta a BKV-sztrájkot a szakszervezeti szövetség
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke pénteken.
2011.06.24 13:07MTIA Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtökön foglalt állást a sztrájk törvényességéről, és azt állapította meg, hogy a benyújtott kérelem idő előtti, mivel nem egyeztek meg a munkáltatóval az elégséges szolgáltatásról. A VTDSZSZ fellebbez a döntés ellen.
Gulyás Attila közlése szerint most már látszik, hogy június 29-ére nem fog jogerős határozatot hozni a bíróság az elégséges szolgáltatásról. Kiemelte, hogy a VTDSZSZ továbbra is a törvényesség keretei között kíván maradni, ezért a június 29-ére meghirdetett sztrájkot elhalasztja; azt egy későbbi időpontban tartják meg, ha a kormánnyal nem sikerül megállapodni a járművezetők korkedvezményes nyugdíjáról és a korengedmény lehetőségéről.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az új sztrájktörvény szerint az összes jogi eljárás alkalmazása esetén hónapokba kerül, amíg egy bejelentett sztrájkról kiderül, hogy az egyáltalán megtartható-e. Mint hozzátette, szerintük a törvény jelen formájában ellehetetleníti a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos jogainak gyakorlását.

Információik szerint a kormány kijelölt képviselője július 4-től tárgyalni fog a VTDSZSZ-szel a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj ügyében. A július 7-ére meghirdetett sztrájkot a szövetség továbbra is fenntartja, addig várhatóan megszületik a jogerős bírósági döntés is az elégséges szolgáltatásról.
Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke június 9-én, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción jelentette be: szervezetük június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről. A BKV-s szakszervezetek a mozdonyvezetők június 29-i figyelmeztető sztrájkjához csatlakoztak volna.
Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke korábban azt mondta: üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, s ha ez nem vezet eredményre, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


