"Elvégzi a munkáját"
Orbán: mindenki érdekelt a görögök sikerében
Orbán Viktor miniszterelnök azon reményének adott hangot Brüsszelben újságírók előtt, hogy a válságos pénzügyi helyzetbe került Görögország miniszterelnöke "elvégzi a munkáját", hangsúlyozta, hogy párthovatartozástól függetlenül "mindannyian érdekeltek vagyunk a sikerben".
2011.06.24 11:57MTIAz uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök este kezdődött csúcstalálkozóján az első munkaülésen állásfoglalást fogadtak el Görögországról, s ebben leszögezték: az EU azt várja Athéntól, hogy napokon belül véglegesítse azt az átfogó reformprogramot, amelyben megállapodtak az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), s a görög parlament fogadja el a pénzügyi stratégia és a privatizáció kulcsfontosságú törvényeit.
A dokumentum szerint az átfogó görög reformprogram és a szükséges törvények elfogadása képezheti az alapját egyfelől annak, hogy az euróövezet országai az IMF-fel együtt kidolgozzák az új pénzügyi támogatási program feltételrendszerét, másfelől annak is, hogy Athén időben hozzájusson azokhoz a pénzekhez, amelyekre szüksége van júliusban esedékes pénzügyi kötelezettségei teljesítéséhez.

A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban újságíróknak azt mondta: a görögök nem tehetnek mást, mint hogy remélik, jó kormányuk van. Rossz kormánnyal ebből a válságból nem lehet kikecmeregni - vélekedett Orbán. Mint mondta, Görögországban most adott a kormány, és az rendelkezik a szükséges többséggel.
A magyar miniszterelnök megjegyezte: függetlenül attól, hogy ki milyen párthoz tartozik, mindenki érdekelt a sikerben. A csütörtök éjszakába nyúlt eszmecserét "inspirálónak" mondta Orbán Viktor.
Mint mondta, azt érzékelte a tanácskozáson, hogy az euróövezet országainak vezetői úgy látják, jó vágányon vannak.
A magyar kormányfő szerint a közös fizetőeszköz stratégiai jelentőségű célkitűzés mind Európa, mind Magyarország számára. Szomorúnak mondta az euró mostani állapotát, de reményét is hangoztatta, hogy lesz olyan erős a közös pénz, ami miatt érdemes lesz az euróövezethez tartozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


