Csütörtökön kezdődik a tervezet vitája
TI: visszalépés, ha a független ombudsmant hatóság váltja fel
Negatívumként értékeli a Transparency International Magyarország (TI) az információszabadságról szóló törvényjavaslat egyes részeit, így azt is, hogy a független ombudsmant egy olyan hatóság váltaná fel, amelynek elnökét a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki.
2011.06.23 13:22MTIA szervezet csütörtökön azt közölte, hogy ha jelenlegi formájában fogadják el a törvénytervezetet, akkor a hatóság a végrehajtó hatalomtól nem lesz független, így éppen azzal a hatalmi ággal szemben nem fogja tudni megvédeni az állampolgárok alapvető jogait, amelynek a leginkább kiszolgáltatottak.
Szintén visszalépésnek tartja a TI, hogy az adatvédelemre és információszabadságra vonatkozó szabályokat eddig kétharmados törvény rendezte, és minden más jogszabálynak ehhez kellett igazodnia, az új törvény viszont kizárólag a hatóságra vonatkozó részében lesz sarkalatos.
Ez azért problematikus, mert ezáltal bármilyen más törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel ellentétes szabályokat vezethet be, és a két törvény esetleges ütközésekor az alapjogot garantáló törvény többé nem élvez majd elsőbbséget - részletezték a közleményben.
A szervezet szerint pozitívumnak számít, hogy ha a döntéshozatallal kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát korlátozzák, akkor előtte mérlegelni kell, hogy az adat megismeréséhez vagy a nyilvánosságtól való elzáráshoz fűződik-e nagyobb közérdek.
A törvénytervezet általános vitája csütörtökön kezdődik.
Kapcsolódó írások:
- Az ombudsmannak nem tetszik az ombudsmantörvény-javaslat
- Az ombudsman szerint az önkormányzatok nem tilthatják a házalást
- Ombudsman a városi zaj ellen
- Egyeztettek a V4-ek ombudsmanjai: Szabó Máté négyből egy csillagot adna Magyarországnak
- Százmilliós veszteséget jelenthet az OMSZ-nek az ombudsmani állásfoglalás
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06