Nem készült felmérés a platformtagok szándékáról
Nem lehet tudni, ki van Gyurcsánnyal
A tömörülés közölte: a Demokratikus Koalíció nem készített felmérést arról, hogy hányan tartanának Gyurcsány Ferenccel, ha a volt miniszterelnök új pártot alapítana.
2011.06.23 12:39MTIA platform ezzel a Magyar Nemzet cikkére reagált. A lap azt írta: a Gyurcsány-platformba belépett szocialisták töredéke tartana a volt kormányfővel, ha pártszakadásra kerülne sor, vagy a politikus kilépve az MSZP-ből új pártot alapítana.
A napilap a Demokratikus Koalíció helyi vezetőinek adatközlésén alapuló felmérésre hivatkozva tudatta, hogy az MSZP-tagsággal is bíró platformtagok 20-30 százaléka lépne ki azonnal a pártból és lépne át egy új, Gyurcsány vezette formációba, ha erre lehetőség nyílna.
A Demokratikus Koalíció közleménye szerint azonban a platform "soha semmilyen felmérést nem készített a DK-tagok pártválasztási szándékáról".
Mint írták, ilyen elemzést senkitől nem is kértek, ezért a Magyar Nemzetnek ilyen adatok nem állhatnak rendelkezésére. A platform ezért a Magyar Nemzet és "a valótlan állítást közlő" orgánumok ellen jogi eljárást indít - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


