Mire valók a védőügyvédek?
A jogvédők kiakadtak Lázár kijelentésén
A Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elfogadhatatlannak tartja Lázár János azon kijelentését, amely szerint azért szükséges a védőt kizárni az őrizetben lévő gyanúsított első kihallgatásáról, mert a védőügyvédek "azon dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák".
2011.06.22 17:01MTIA jogvédő szervezetek szerint a Fidesz frakcióvezetője e véleményével semmibe veszi a védelemhez való alkotmányos jogot.
Lázár János június 20-án az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában beszélt arról, hogy a politikai elittel szembeni közbizalom visszaszerzése, a korrupció elleni valódi küzdelem megindulása a tétje a büntetőeljárási törvény tervezett változtatásának.
A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy a törvénymódosítás a közélet tisztaságát és a büntetőeljárások gyorsítását szolgálja. Lázár János szerint a módosítás annak a próbája, hogy a parlamenti képviselők mernek-e változtatni a jelenlegi szabályokon, vagyis elég bátrak-e, hogy szigorítsanak a magukra vonatkozó büntetőeljárási szabályokon, vagy az előző hatalom cinkosai.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy lesznek olyanok, akik Tocsik Márta, Princz Gábor vagy Kulcsár Attila mellé állnak. "A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük" - fűzte hozzá.
A két jogvédő szervezet e kijelentéssel kapcsolatos, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az ügyvéd nem a bűnt védi, hanem a bűnös embert, esetenként pedig azt az ártatlant, akit bűnösnek hisznek. "Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy - akár tévedésből – az állami büntető igazságszolgáltatás arzenáljával találja magát szembe: még csak nem is kell bűnt elkövetni ahhoz, hogy valakinek élete során egyszer szüksége legyen védőügyvéd segítségére" - írták.
A közlemény szerint a büntetőeljárási szereplők összességének feladata, hogy igazságot szolgáltasson. A döntést a bíró hozza, és azért, hogy ezt ne csupán egyoldalú, a vád által előterjesztett információk alapján tegye, szükség van valakire, aki az eljárás hibáira, a vád bizonytalan pontjaira, az enyhítő körülményekre felhívja a figyelmet. A bíró, az ügyész és a védő együtt alkotja azt a rendszert, amelyben esély van egy igazságos döntés megszületésére.
Hangsúlyozták: a büntetőeljárásban egy óriási állami apparátus – a nyomozó- és a vádhatóság – áll szemben valakivel, aki az esetek legnagyobb részében teljesen járatlan a jogban. Évszázadok óta egyértelmű a jogtudósok és a gyakorló jogászok számára: a terheltnek szüksége van szakértő segítségre ahhoz, hogy az eljárás tisztességes, az ítélet pedig igazságos legyen, hiszen ahogy például a móri ügy mutatta, erre néha még a védői közreműködés sem garancia - olvasható a közleményben.
"Amikor tehát a védőügyvédek a legjobb tudásuk szerint mindent megtesznek azért, hogy védencük – legyen bár balesetet okozó sofőr, vagy vesztegetési ügy gyanúsítottja, bolti eladó, vagy politikus – a törvénynek megfelelő eljárásban a törvénynek megfelelő bírói ítéletet kapjon, alapvető kötelezettségüknek és ügyvédi esküjüknek tesznek eleget. Szemben Lázár János álláspontjával, azon dolgoznak, hogy a védelemhez való alkotmányos jog ne csak hangzatos szólam, hanem mindenkit megillető, tényleges garancia legyen" - írták.
A jogvédők szerint "az igazságszolgáltatást nem a védőügyvédektől kell megvédeni, hanem azoktól, akik akár tudatlanságból, akár politikai haszonszerzés érdekében – bármilyen ügycsoport vonatkozásában – elvennék ezt a létfontosságú garanciát a büntetőeljárás alá vont személyektől".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


