63 százalékkal csökkenhet
Behorpasztotta a szökőár a Hondát
A Honda nyeresége 63 százalékkal csökkenhet a 2011-es üzleti évben az egy évvel korábbihoz képest a márciusban Japánban történt földrengés, szökőár és atomkatasztrófa miatt - közölte a japán társaság kedden.
2011.06.14 13:41MTIAz adózott profit 195 milliárd jen (450 milliárd forint) körül alakulhat a 2012 március végéig tartó üzleti évben. Az eladott gépkocsik száma 6 százalékkal 3,3 millióra csökkenhet, a motorkerékpár-értékesítés viszont a termelést ideiglenesen megbénító hármas katasztrófa ellenére 10 százalékkal 12,645 millió darabra emelkedhet. Az árbevétel azonban még így is csökken majd a cég várakozásai szerint, 8.300 milliárd jen lehet, ami 7 százalékos visszaesés a tavalyihoz képest.
A Honda a harmadik legnagyobb japán gépjárműgyártó.
Az első számú Toyota az előző héten közölte frissített előrejelzését, amely szerint a nyereség 31 százalékkal 280 milliárd jenre csökken, és a termelés rendje csak novemberre áll helyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


