A véletlenek egybeesése
Ismét riadalom a németországi Opelnél
Németországban az Opel állítólagos eladásáról szóló hírek kavarták fel az indulatokat csütörtökön.
2011.06.09 18:36MTIKora délután több internetes hírforrás, a többi között online kiadásában a Der Spiegel, valamint az Auto Bild számolt be arról, hogy az amerikai anyavállalat elégedetlen az Opel tevékenységével, és az Európában mintegy 40 ezer alkalmazottat foglalkoztató, nagy hagyományokkal rendelkező, a közelmúltban jelentős magyarországi terjeszkedést is elhatározó Opel eladására készül.
A Der Spiegel a kiszemelt vevők között egy kínai vállalatot, valamint a Volkswagent említette. A Volkswagen nem kommentálta az értesüléseket, mint ahogy tartózkodtak mindenfajta állásfoglalástól a német kormány képviselői is. Az anyavállalat detroiti szóvivője, valamint a németországi Opel vezetője egyaránt merő spekulációról beszélt, az üzemi tanácsok vezetője ugyanakkor csütörtök délutáni nyilatkozatában hiányolta, hogy konkrét cáfolat nem hangzott el. Értesülések szerint erős az aggodalom a németországi Opel-üzemek dolgozói körében, a rüsselsheimi, az eisenachi, a bochumi és a kaiserslauterni gyár alkalmazottai amúgy is bizalmatlanul tekintenek a General Motorsra. Az előzményekhez tartozik, hogy az amerikai konszern 2009-ben már meg akart szabadulni az Opeltől. A huzavona akkor csaknem egy éven keresztül tartott, a Magna osztrák-kanadai céggel az élen több potenciális vevő jelentkezett, a német kormány elkötelezte magát a vásárlást támogató hitelgaranciára, az alkalmazottak pedig többé-kevésbé belenyugodtak a tulajdonváltásba. A General Motors azonban végül meggondolta magát, és az Opel megtartása, illetve fejlesztése mellett döntött. A bizalom azonban vele szemben - legalábbis Németországban - nem állt helyre. Mindez magyarázza, hogy a csütörtöki sajtóértesülések miért okoztak különös aggodalmat Németországban.
A Der Spiegel információi szerint az amerikai anyakonszern azért fontolgatja az eladást, mert elégedetlen az Opellel, illetve a brit testvérmárkával, a Vauxhall-lal való európai üzletekkel.
A német hetilap szerint a jelentős szanálási erőfeszítések ellenére az Opel változatlanul magas veszteségeket "produkált". 2011 első negyedévében a veszteség állítólag mintegy 260 millió eurót tett ki.

Az Auto Bild az esetleges eladással kapcsolatban két megfontolást említett. Az egyik az, hogy a General Motors a kis autók iránti piacot egy dél-koreai testvérmodellel kívánja kielégíteni. A másik pedig az, hogy az Opel vevőkörét Európában a jövőben a saját márkának számító Chevrolet-val szolgálnák ki. Az eladás ellen szól ugyanakkor az a technológiai tőke, amellyel az Opel rendelkezik.
Az esetleges eladással kapcsolatos, Németországban futótűzként terjedő és vezető hírnek számító sajtóértesülések ellenére csütörtök este Berlinben még mindig tartotta magát a "hivatalos cáfolat nélküli cáfolat".
Érdekesség, hogy 2009-ben a General Motors éppen azon a napon jelentette be az Opel tervezett eladását, amikor Angela Merkel kancellár befejezte washingtoni látogatását.
A német kancellár ezúttal szerdán érkezett haza az Egyesült Államokban tett újabb látogatásáról. Megfigyelők többsége szerint azonban csak "a véletlenek egybeeséséről" van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


