Késve, de épül majd szerb autópálya
Késik az új szerb autópálya
A szerb kormány döntése nyomán több hónapos késéssel kezdik el építeni a magyar határtól Nyugat-Szerbiába vezető Horgos-Pozega autópályát, ha egyáltalán elkezdik. Az építésre kiszemelt cég késlekedik a bankhitelek csúszása miatt.
2008.04.02 19:20MTIA kabinet telefonos értekezletet tartott, s úgy döntött, hogy három hónappal kitolja azt a határidőt, ameddig a koncessziós pályára megbízást kapott, az Alpina osztrák cég vezette konzorciumnak be kell szereznie a teljes építkezésre szóló bankgaranciát. Ennek március 31-ig kellett volna megtörténnie, s ha nem módosítanak a határidőn, akkor a szerződés érvényét veszítette volna.
Az Alpina a Deutsche Bankot kereste meg, s az vállalta is a bankgarancia megadását, de csak az év végére. A konzorcium ekkor azt kérte, hogy április 1-én elkezdhesse a munkálatokat, amelyeket ebben az évben teljes mértékben maga finanszíroz. Ebbe - a konstrukció bizonytalansága miatt - a szerb kormány nem egyezett bele, bár Vojislav Kostunica miniszterelnök és a mögötte álló miniszterek nagyon pártolták. A három hónapos határidő-meghosszabbítást a koncesszió birtokosa elfogadta, s a Deutsche Bank is ígéretet tett rá, hogy a módosított határidőre kidolgozza a hitelkonstrukciót.
Az új pálya összességében mintegy 350 kilométer hosszú lesz, amelyből már kész van egy 90 kilométeres, Belgrád és Újvidék közti szakasz. Meg kell még építeni az M5-ös végpontjától, a horgosi határátkelőtől Újvidékig tartó 118 kilométeren a bal pályát, valamint a teljes, Belgrád és Pozega közti, 148 kilométeres pályát.
A tervet rengeteg bírálat érte Szerbiában. Sokan azért kritizálják, mert az autópálya "a semmibe", Nyugat-Szerbia egy kevéssé fejlett körzetébe vezet. Szerintük a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát kellene befejezni, tehát a Horgos-Belgrád szakasz mellett elkészíteni a Nistől a déli határig tartó részt is. Ennek hiányában ugyanis Szerbia hamarosan megszűnhet fontos európai tranzitútvonal lenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


