Nyár végére lesz Colbert-híd
Augusztusra elkészül az M0-ás északi hídja
Megfelelő ütemben halad az MO-ás Duna-híd építése, és amennyiben a tavaszi dunai árhullám megmarad a mederben és nem akadályozza a munkát, megindulhat a forgalom augusztusban Budakalász és a pesti oldal között - közölte a kivitelező Hídépítő Zrt. igazgatója kedden, egy szakembereknek tartott helyszíni szemle alkalmából az MTI-nek.
2008.03.19 14:15MTI
Rapkay Kálmán elmondta, hogy az ország leendő leghosszabb hídja 3,2 kilométeren húzódik a 2 part között, ebből 1860 méteren a folyó fölött ível át. A 62 milliárd forintos beruházás 2 éve kezdődött. A híd 47 méter szélességben 2-szer 2 sávon engedi majd át a gépkocsiforgalmat, de gyalogosok és biciklisek is közlekedhetnek rajta - tette hozzá.
Jelenleg hozzávetően 300 munkás dolgozik a formálódó hídszerkezeten - közöttük szigetelők, betonozók, hegesztők. A pesti oldalon, ahol 300 méter széles a Szentendrei-sziget és a part között a Duna, már áll a két, egyenként 100 méter magas A betű alakú óriás vasbeton tartópillér. Ezekre 88 acélsodrony kapcsolódik, amelyek a híd szerkezeti elemeit tartják, az egyenként 14 méter hosszú elemek közül 36 már a helyére került, most még a hiányzó 15 beemelése ad munkát - közölte az igazgató.
A budai oldalon 6, egyenként 90-120 méter hosszú, 800 tonnás hídelem közül már az utolsó beillesztése a feladat. A Csepeli Ganz üzemben készülő szerkezetet hajóval szállítják a helyszínre, és hidraulikával emelik a helyére.
A híd építési fázisai a pesti oldalon álló hajón kialakított Látogató Központból követhetők nyomon. Itt megtudható, hogy a híd tervezésénél a modellt 170 kilométeres szélsebességet szimuláló szélcsatornán is tesztelték. Az acél és beton szerkezet egyes elemeit pedig folyamatosan mérnöki laboratóriumban vizsgálják a minőség érdekében, a fémrészeket több réteg korrózióálló anyag védi. A központot eddig csaknem 30 ezer vendég kereste fel - közölte Tóth Klára igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


