Betett a válság
Béka feneke alatt a Chrysler
Az idei harmadik negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a világméretű gazdasági válságot.
2010.11.08 18:45MTIA társaság hétfőn közölt gyorsjelentése szerint az adó utáni veszteség 84 millió dollár volt, alig a fele az egy negyedévvel korábbi 172 milliónak. A bevétel 11 milliárd dollár volt a július-szeptemberi időszakban, 5 százalékkal haladta meg az előző negyedévit.
A Chrysler mellett a Jeep és a Dodge márkájú kocsikat és teherautókat is gyártó csoport világszerte 401 ezer gépjárművet értékesített, 1 százalékkal kevesebbet az előző negyedévi 407 ezernél. A "három nagy" közül már csak a Chryser Group LLC veszteséges, míg a nagy vetélytárs General Motors és a Ford milliárdos nagyságrendű nyereséget ért el a harmadik negyedévben.
Az olasz Fiat irányítása alatt működő vállalkozás vezetése mégis derülátó, mert a veszteség a legkisebb, amióta tavaly kikerültek a csődvédelmi eljárásból, a legfőbb piacon, az Egyesült Államokban pedig az év eleji 8 százalékról 9,6 százalékra emelkedett a csoport részesedése.
A válság még mindig tart a Chrysler-nél...
A társaságnál éppen csak megkezdődött a versenyképességet erősítő átalakítás, amelynek részeként hamarosan 16 teljesen új, vagy felújított modellt vezetnek be, így például megkezdik az új Fiat 500-as értékesítését az amerikai és a kanadai piacon - mondta Sergio Macchione, aki a Fiat mellett a Chrysler vezetője is.
Üzemi szinten már most nyereséges a Chrysler, a profit 239 millió dollár, és az év egészét tekintve 700 millió dollár körül alakulhat az üzemi nyereség, 42 milliárd dolláros bevétel mellett - áll a felfelé módosított előrejelzésben. Legutóbb, a második negyedév zárásakor még úgy számoltak, hogy az idén nullszaldós lesz a gazdálkodás, és a legjobb esetben is csupán minimális nyereséget érhetnek el üzemi szinten.
A Chrysler-forgalmazók 80 százaléka nyereséggel zárta a harmadik negyedévet. Az értékesítést végző vállalkozások az újrakezdés, tavaly június óta összesen 265 millió dollárt fordítottak a bemutatótermek, szalonok felújítására. Az 1925-ben alapított társaság 1998-ban a Daimlerhez került.
A detroiti társaság nem volt sikeres a német csoportban, a Daimler így 2007-ben megvált amerikai érdekeltségétől, amely az elhibázott üzletpolitika és az elavult gyártóbázis miatt egyre gyengébben teljesített és mind nagyobbra nőttek az adósságai, mire végül a 2008 őszén elmélyült válság maga alá temette.
A Chryslert az amerikai és a kanadai kormányzat összesen 15,5 milliárd dolláros tőkeinjekciója mentette meg a teljes összeomlástól, és a Fiat vezetésével kezdett új fejezetet. Az olasz cég 20 százalékot szerzett és átvette a cég működtetését. A Fiat-részesedés idővel többségivé válhat, az állami támogatást a tervek szerint 2014-ig fizetik vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


