Harmadszorra rendeztek örömautózást
Autóversenyzővé váltak a beteg kisgyermekek a Hungaroringen
Schumacher, Massa és a többi nagy Forma 1-es sztár nyomdokain köröztek szombaton azok a beteg kisgyermekek, akik a magyar autósport társadalom jóvoltából idén harmadszorra vehettek részt az Örömautózás 2010 jótékonysági eseményen.
2010.05.12 16:56ma.huAz élményterápia már évek óta fontos szerepet tölt be a daganatos gyerekek rehabilitációjában, hiszen a pozitív élmények képesek feloldani a hosszú betegeskedés következtében kialakult fásultságot.
Idén a Tűzoltó utcai Gyermekklinika mellett a Miskolci Gyermekonkológiai Központban kezelt gyermekek is versenyautóba ülhettek a Hungaroringen. Immáron harmadik alkalommal fogtak össze a hazai autósport barátok, hogy a beteg kisgyermekeket pozitív élményekkel segítsék rehabilitációjukban.
Az Örömautózás jótékonysági esemény gondolatát a súlyos betegségben fiatalon elhunyt miskolci rally-rajongó, Kléri Ádám emléke hívta életre, és az autóztatást azóta is töretlen népszerűséggel rendezik meg a daganattal küzdő kisgyerekekért.
Az idén a közel kétszáz kis beteg a versenyzés mellett még egy élménnyel lehetett gazdagabb, a Hungaroring Sport Zrt. jóvoltából Schumacher, Massa és a többi nagy autósport-sztár nyomdokain körözhettek a 3592.18 méteres versenytávon. Az eseményen résztvevő mintegy 90 profi, illetve amatőr csapat versenyautóját a beteg gyerekek navigálhatták a pályán.
„Nagy büszkeség számunkra, hogy a három éve első ízben megrendezett autóztatásunkból mára igazi hagyomány válhatott. Bár az első Örömautózást egy tragikus esemény inspirálta, immár évről évre a kisgyermekek visszajelzéseit látva újra van okunk az örömre.”- fogalmazott Stróbl Balázs, aki Kiss Ágnes, illetve Szilassy Arnold mellett évek óta nagy lelkesedéssel veszi ki részét a szervezésben.
Stróbl Balázs hozzátette: „Igazán jó érzés, hogy a hazai autós társadalom összefog, és közös ügyének érzi, hogy a maga eszközeivel segítsen a beteg gyerekeken. Minden alkalommal egyre több támogatónk van és idén a gyerekek létszáma is bővült, a Miskolci Gyermekonkológiai Központ kis betegei is csatlakoztak hozzánk.”
Az autós élményterápiát a klinikákon dolgozó orvosszakértők is támogatják. Mind a Tűzoltó utcai Gyermekklinika, mind az ott működő, a beteg gyerekek gyógyítását és rehabilitációját két évtizede aktívan támogató Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány nagy örömmel fogadta, amikor a szervezők 2008-ban megkeresték az ötlettel.
„A gyerekek minden évben kitüntetett figyelemmel várják, hogy versenyautóba ülhessenek. Ezek olyan pozitív élmények számukra, melyek kulcsfontosságúak lehetnek a rehabilitációjukban, hiszen azon kívül, hogy elfeledtetik a mindennapok megpróbáltatásait, jelentősen járulhatnak hozzá a gyógyulási folyamatok beindulásában is.” – mondta a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályát vezető Dr. Garami Miklós.
Az egy napra autóversenyzővé vált kisgyermekeket a hagyományokhoz híven idén is sok más ajándék és program várta. Az elektromos kisautók és szimulátorok kipróbálása mellett a LEGOÁRUHÁZ.HU jóvoltából 300 db játékot osztottak ki a szervezők a kis betegek között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


