Gurulnak
Ismét nyereséges a Volvo teherautógyár
Jelentős nyereséggel lepte meg a piacokat a svéd Volvo teherautógyár: az első negyedévben 1,7 milliárd korona lett az eredménye adózás után, míg egy évvel korábban még 4,2 milliárd korona veszteséget kellett elkönyvelnie. A hírre 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt a Volvo részvényeinek az árfolyama.
2010.04.23 12:12MTIA társaság pénteki közlése szerint egyre jobban alakulnak a megrendelések a gazdaság élénkülésének köszönhetően: az első negyedévben 15 százalékkal nőttek a tavalyi utolsó negyedévhez képest, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig megduplázódtak, miután Európa után most már az észak-amerikai piacon is kedvező folyamatok zajlanak.
A Volvo mellett Mack, Renault és UD teherautókat forgalmazó csoport bevétele 4,4 százalékkal 58,6 milliárd svéd koronára nőtt, árfolyamhatások nélkül 12 százalék volt a növekedés.
Az ágazatban globálisan 15 százalékos növekedést vár a Volvo vezérigazgatója az idén. Várakozásai szerint a Volvo Európában 10 százalékkal, Észak-Amerikában 20-30 százalékkal növeli az idén eladásait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


