"Megszépül" az M3-as?
Autópálya-felújításra nettó 4,4 milliárd forint jut az idén
Várhatóan nettó 4,4 milliárd forintot költ 2010-ben az autópályák felújítására az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2010.03.26 14:36MTIAz ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó gyorsforgalmi úthálózat fenntartására, a tavalyi évhez viszonyítva mintegy 1,1 milliárd forinttal többet fordítanak. Ebből a tervek szerint 2,8 milliárd forint jut az utak felújítására, 400 millió a forgalomtechnikai berendezések és az egyéb úttartozékok kihelyezésére és felújítására, 700 millió a hídfelújításokra, valamint 500 millió forint az egyéb fenntartási tevékenységekre, például hézagkezelésre.
Összehasonlításképpen a társaság 2006-ban 9 milliárd, 2007-ben 5,6 milliárd, míg 2008-ban nettó 6,7 milliárd forintot fordított rekonstrukciós munkálatokra. Az ÁAK Zrt. 2010-es felújítási programja a megszokottnál hamarabb, március végén elindul. Ennek fő oka a kedvező időjárás mellett, hogy felújítási tervek nagy része már tavaly elkészült - tájékoztattak. A legjelentősebb felújítások az M3-as autópályán lesznek, míg a hídfelújítási program keretében az idén hét hídon terveznek beavatkozásokat.
A munkálatok lebonyolításának időpontjait a Forma-1 magyarországi futamához igazítva állapították meg, így a verseny idején az építkezések miatt nem lesznek jelentős forgalomkorlátozok - jelezte közleményében az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


