130 millió eurós beruházás
Két bioetanol beruházást minősített kiemeltnek a kormány
A dunaalmási és a kabai bioetenol-biogáz kiserőmű beruházásokat minősítette - a közigazgatási hatósági ügyintézés szempontjából - kiemeltté a kormány, az erről szóló és jövő kedden hatályba lépő rendeletek a csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg.
2010.03.18 15:25MTIAz egyik a volt kabai cukorgyár területén megvalósuló üzem 288 ezer tonna kukoricát dolgoz fel évente, ebből 101 ezer köbméter bioetanolt, és 55 megawatt villanyáramot, továbbá 2.376 tonna csíraolajat állít elő. A beruházás 130 millió euróba kerül, és 90 embernek ad munkát.
A projekt beruházója az EM-Bioetanol Kft. A cégjegyzék szerint a 2006-ban alapított cég jelenlegi jegyzett tőkéje 2,5 milliárd forint. A tulajdonosai közt főleg környékbeli mezőgazdasági termelők találhatók. A másik kiemelt beruházás a dunaalmási hasonló létesítmény bővítése. Ez az üzem 340 ezer tonna kukoricát dolgoz majd fel évente a tervek szerint, ebből 124 ezer köbméter bioetanolt és 70 megawatt villanyáramot, továbbá 2.772 tonna csíraolajat állít elő. A beruházás 140 millió euróba kerül, 101 embernek ad majd munkát.
A projektet a Duna-Etanol Zrt. indítja, amely szintén 2006-ban jött létre, a jegyzett tőkéje azóta is 20 millió forint, a tulajdonosa pedig egy magánszemély.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


