Csokoládéból gyártottak Ferrarit
Ahol a versenykocsi is csokiból van
Életnagyságú forma 1-es Ferrari versenyautó készítettek csokoládéból Olaszországban. A gyártók több mint egy éven át dolgoztak a csokikocsin, amelyhez mintegy 2200 kilogrammnyi belga csokoládét használtak fel.
2008.02.25 07:50MTIA kocsit rövidesen a Nápoly melletti Sorrentóba szállítják, ahol a Ferrari-tulajdonosok klubjában szolgálják majd fel egy partin.
Luigi Liberti, a Scuderia Ferrari Club Napoli elnöke elmondta: egy héten át kiállítják a csokikocsit, majd kalapáccsal összetörik és felszolgálják a vendégeknek: néhány harapásnyit egy különleges zacskóban haza is vihetnek belőle.
A 12 ezer fontos autót (mintegy 4,2 millió forint) a F2008 után mintázták, és piros, ehető réteggel vonták be - adta hírül a Ananova internetes hírportál.
Liberti elmondta még, hogy az elképzelést először csak viccnek szánták, de az Olasz Cukrászklub komolyan belelkesedett, és életnagyságúra sikeredett a modell.
A csokoládé öntését 2007-ben kezdték meg, egy kisméretű F2008 modelljét utánozva, ezután vágtak neki az életnagyságú modellnek speciálisan e célból hozatva az alapanyagot Belgiumból - tette hozzá az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


