Újabb dobás a Tatától
Tata Air: sűrített levegős kocsi Indiából
A Nano éppen csak megjelent, és már minden miniautót hozzá mérünk. A Tata vezetői büszke mosollyal dőlhetnének kis időre hátra: szinte a semmiből tényező lettek. Erre a lazsálás helyett újabb nagy dobással készülnek: sűrített levegővel hajtott kocsival.
2008.02.15 15:30ma.hu
Újabb hírrel sokkolta a paicot a Jaguar és Land Rover újdonsült tulajdonosa: még ki sem hevertük a Nanot, most egy abszolút környezetbarát motor bevezetésének ötletével álltak elő. A gépet sűrített levegő hajtja - augusztusban már hatezer darabot, tehát ez nem az indiai humor megnyilvánulása.
A motort egy francia mérnök, bizonyos Guy Nègre találta ki, aki korábban a Forma 1-ben is kamatoztatta tudását. Tíz éve csiszolgatta az ötletet, ami most már hamarosan megvalósul. A Tata lelkesen lecsapott az ötletre, és Indiában meg is kezdi a forgalmazást. Az ötüléses levegőhajtású elkészült, a CityCAT névre hallgat, 350 kilót nyom, legfeljebb 113 km/h sebességre képes. Üzemeltetése fillérekből megoldható: egy feltöltéssel kétszáz kilométert képes megtenni, a feltöltéshez szükséges energiát a hálózatból veszi: otthon négy óra alatt töltődik fel, speciális kútnál ehhez három perc is elég.
Az új kocsihoz több mint harminc szabadalom kötődik, és egy komoly kritika: az üzemanyagot az alvázba épített, 340 literes, szénszálas múanyagból készült tartályban tárolják, ez többek szerint veszélyes. A fejlesztők szerint nem: legrosszabb esetben nagy durranással szökik el a levegő...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


