Nem utaznak a külföldi rendszámra?
Mégsem fogják büntetni a szlovák rendszámot használó honfitársainkat
Az ígéretek ellenére semmilyen kellemetlensége nem lehet azoknak, akik szlovák rendszámmal működtetik autójukat. A milliós megtakarítással kecsegtető üzlet jobban virágzik, mint valaha - írja a Magyar Nemzet.
2009.07.02 08:20Magyar NemzetBár tavaly szó volt róla, a magyar hatóságok még nem kezdtek utána nézni, hogy kinek, hány autó van a nevén, sőt még a szlovák kollégáikkal sem vették fel a kapcsolatot az ügyben - mondta a lapnak egy szlovák rendszámok ügyintézésével foglalkozó cég munkatársa.Sipos Jenő, a Vám-és Pénzügyőrség szóvivője ugyanakkor a lapnak azt mondta: egy év alatt országosan több ezer nem magyar rendszámú autót ellenőriztek.
Megjegyezte azonban, hogy ha jogsértést sejtenek, akkor nem vizsgálódhatnak, csupán az adatokat rögzítik. Ezek az APEH-hez kerülnek. Az adóhatóság viszont kifejezetten a külföldi rendszámok miatt nem vizsgálódik. Az adott adózóról rendelkezésre álló információkkal együtt kezelik a vámosoktól kapott anyagot, és az összes értesülést együttesen elemzik. Ezt követően döntik el, hogy indítanak-e eljárást a külföldi rendszámmal járó magánszeméllyel vagy céggel szemben. Szlovákiában nincs súlyadó, nem kell közterhet fizetni a céges autó után, és nincs regisztrációs adó sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


