Realitássá válhat egy hibrid Lamborghini
Széndioxid csökkentési programot indít a Lamborghini
A Lamborghini átfogó környezeti fenntarthatósági programot indít, melynek célja, hogy 2010-re gyára 30 százalékkal alacsonyabb széndioxid kibocsátással termeljen, autóflottája pedig 2015-re 35 százalékkal kevesebb széndioxidot eresszen a légkörbe.
2009.06.10 10:00autoblog.huEnnek érdekében a Sant' Agata Bolognese-i üzemet napelemekkel rakják ki, a Lamborghini modelljeit pedig fokozatosan áttervezik. A napelemek önmagukban 1582 MWh zöld energiát fognak termelni 2010-től, amely 20 százalékos emisszió csökkenésnek felel meg. Sant' Agatában egy másik projektet is indítanak, melynek célja az energia megtakarítás.
Jövőre akár 10 százalékkal is csökkenhet az energiafelhasználás a telepen. Ami a sportkocsikat illeti, a kibocsátás csökkentési törekvések erősödnek. Az első fecske a tavaly bemutatkozott Gallardo LP 560-4 modell, amely 18 százalékkal alacsonyabb CO2 kibocsátást tud felmutatni elődjéhez képest.
A Lamborgini K+F központjában mostantól azon dolgoznak majd, hogy mérsékeljék a járművek tömegét, javítsák az égést, csökkentsék a súrlódási veszteségeket, valamint start/stop rendszereket és hibrid hajtásláncokat fejlesszenek. Hamarosan realitássá válhat egy bioüzemanyaggal hajtott, vagy éppen hibrid Lamborghini. A Lamborghini nem sajnálja a pénzt a környezeti fenntarthatósági projektekre, a következő öt évben 35 millió eurót kíván rá szánni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


