"A márka sikere az egyediségen alapszik"
Közös padlón a BMW és a Mercedes?
Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója komolyabb együttműködésekről beszél a két gyár között.
2009.05.13 09:33autolabor.huA Damiler – a Mercedes-Benz anyavállalata – már eddig is összedolgozott a BMW-vel az alkatrészgyártás terén. Zetsche szerint viszont „néhány dolog tabu a Daimler-BMW kapcsolatban”. Azt nem részletezte hol húzódik ez a határ. Az új hibrid technológiájukat már közösen fejleszti a két gyár, de a Daimler fejes szerint „a márka sikere az egyediségen alapszik”, ez azonban, mint elmondta „nem feltétlenül szab gátat a szorosabb együttműködésnek.”
Zetsche nem tért ki az esetleges közös padlólemezek kérdésére, de a márkarajongók megnyugtatásául közölte, „a Mercedes mindig is vigyázni fog az önállóságára”. Mégsem kizárt, hogy a jövőben közös alapra építkezik majd a két konkurens, hiszen ez milliárdos kiadásoktól mentené meg a rászoruló autógyárakat, mégsem lenne lehetetlen, hogy továbbra is különleges autókat alkossanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06