Takarékosság, hatékonyság a cél
Négynapos munkarendre áll át nyáron a Magyar Közút
Új, a korábbinál hatékonyabb munkarendet alkalmaz mától a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság a munkaórák számának változtatása nélkül négy napos munkahétre áll át.
2009.04.20 16:00ma.huA döntés azért született meg, mert így gépeinek kevesebbszer kell felvonulniuk a munkaterületre, ami éves szinten várhatóan 180-200 milliós megtakarítást eredményez. A társaság a költségvetési takarékosság nyomán hozta meg a 3300 dolgozót érintő döntését, mivel így jelentősen javítani tudja gépeinek kihasználtságát.
„A géppark üzemidejének meghatározó része mindig a munkaterület elérésére fordított idő, ezt tudjuk a hosszabb, 10 órás munkanapokkal érdemben csökkenteni” – nyilatkozta Duma Viktor, a társaság üzemeltetési igazgatója, aki szerint az éves megtakarítás elérheti a 200 millió forintot. Duma hangsúlyozta, hogy az új munkarendben sem a dolgozók száma, sem azok fizetése nem csökken, hiszen végső soron mindenki ugyannyit dolgozik, mint ezt megelőzően.

A társaság az intézkedés bevezetésével párhuzamosan határozott a pénteki munkanapra vonatkozó ügyeleti rendszer bevezetéséről. Ezeken a napokon az útellenőrzést a normál rendben végzik a társaság munkatársai, ezen túl azonban készenléti műszakban ügyelnek. Ez azt jelenti, hogy a társaság a 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton továbbra is haladéktalanul elhárítja a balesetveszélyes úthibákat, nagyobb probléma – például fákat kicsavaró vihar – esetén pedig riasztják az ügyeletes dolgozókat is.
„Az intézkedés nem csökkenti, hanem növeli a téli időszakot követő melegkátyúzás tempóját, bár kétségtelen, hogy munkatársaink és mi is szeretnénk, ha többet tudnánk dolgozni” – véli Duma Viktor. „Sokan vállalnának 40 óránál hosszabb munkahetet, vagy túlórákat is, hiszen sok olyan munkatársunk van, aki nehéz körülmények között él”.
A most bevezetett nyári munkarend nagyban hozzájárul a társaság hatékonyabb és takarékosabb működéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06