Rendszerváltás
Lerobbant a reptér közelében, a rendőrök pedig példát mutattak emberségből
Nem bírság, hanem segítség érkezett: egy meghibásodott autós megható történetben mondott köszönetet a helyszínre érkező rendőröknek.
2026.07.19 10:43ma.huA közösségi médiában osztotta meg történetét egy autós, aki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálját elhagyva vette észre, hogy autója műszaki hibás lett.
Elmondása szerint a jármű kormánya elhúzott, ezért a reptér rendkívül drága várakozási díjai miatt a sorompón kívül, az első lehetséges helyen állt félre. Mint írta, a környéken alig akad olyan hely, ahol szabályosan meg lehetne állni, ezért igyekezett úgy megállni, hogy a forgalmat a lehető legkevésbé akadályozza.
Néhány perccel később egy rendőrautó érkezett a helyszínre. A két rendőr először azt kérdezte, tudnak-e segíteni, majd miután megtudták, hogy a műszaki segítség már úton van, egyikük egy palack hideg ásványvizet vitt a várakozó autósnak.
A történet szerint a járőrök ezt követően végig a helyszínen maradtak, és megkülönböztető fényjelzést használva biztosították a lerobbant autót, hogy megelőzzék az esetleges balesetet.
A bejegyzés szerzője külön kiemelte Hamar Zsolt nevét, akinek személyesen is megköszönte a segítséget, egyben elnézést kért, amiért kollégája nevét nem jegyezte fel.
Később a kommentben jelezte a rendőr, hogy ki volt a kollégája:
"Kelemen Péter volt a (fiatalabb) társam.
Szívesen segítettünk."
„Emberként vizsgáztak. Ötösre!” – fogalmazott az autós, aki szerint a rendőrök hozzáállása örökre a legszebb emlékei közé tartozik. A történetet sokan a rendőri hivatás emberi oldalának szép példájaként osztják tovább a közösségi médiában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:03 Polgár Juditot javasolja köztársasági elnöknek Magyar Péter
- 18:37 Oligocén kori csigák és kagylók kerültek elő a Duna partján, de a lelőhelyet már illegális ásatások barmolták szét
- 16:20 Fontos változás a macskamentésben: nem utasítható el a segítségkérés
- 14:17 Drámai életmentés a Dunán: rendőrök és mentők együtt hoztak vissza az életbe egy nőt
- 14:08 Kármán András: a Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek
- 12:07 Irán elleni válaszcsapást indított az amerikai haderő katonáinak halálát követően
- 10:43 Lerobbant a reptér közelében, a rendőrök pedig példát mutattak emberségből
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


