195 millió forint
Kiválasztották az M9 autópálya két szakaszának tervezőit
Az M9 autópálya Szombathely-Vasvár, valamint Kaposvár-Nagykanizsa közötti szakaszának a tervezését az M9 Kapos konzorcium és az Unitef '83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. nyerte nettó 195 millió forintért - a hirdetmény a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.
2009.03.13 17:51MTIA Kaposvár-Nagykanizsa közti szakasz mintegy 70, míg a Szombathely-Vasvár közti 25 kilométer hosszú lesz. A tervezőnek az előzetes környezetvédelmi határozat megszerzése mellett el kell készítenie a két gyorsforgalmi útszakasz tanulmánytervét is.
Ebben legalább három nyomvonalváltozat vizsgálata szükséges, amelyek közül legalább kettő legyen alkalmas az autópályán engedélyezett, óránkénti 130 kilométeres sebességre. A nyílt közbeszerzést az M9 Kapos konzorcium és az Unitef ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. nyerte, nettó 195 millió forinttal.
A tender nyertesei a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevők lettek. A teljes összegből az M9 Kapos konzorcium 146 millió, míg az Unitef ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 49 millióval részesedik. Mindkét cég budapesti székhelyű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


