A New York-i elemző kemény szavai
Elég bátor lesz-e Obama, hogy csődbe taszítsa a GM-et?
Edward I. Altman, a hitelezési problémák szakértője, a New Yorki Egyetem professzora szerint a kérdés az: meg meri-e tenni a következő lépést az amerikai kormány azzal, hogy hagyja csődbe menni a General Motors-t.
2009.02.17 12:55Világgazdaság OnlineAltman a New York Times-nak úgy nyilatkozott: ideje, hogy az Obama-kormány felhagyjon a kedveskedéssel és csődbe taszítsa a két vergődő óriást. Az autógyárak a napokban mutatják be Washingtonba a restrukturálással kapcsolatos terveiket, a New Yorki Egyetem hitelezéssel és tartozással foglalkozó programjának vezetője szerint azonban a következő lépés csak a csőd lehet.
Jelenleg a kormány számos befektetési bankot és tanácsadót alkalmaz azért, hogy biztosítsa: a GM-nek juttatott állami kölcsön megfelelően biztosított. A decemberben kifizetett 13,4 milliárd dollár a "piramis tetejére" került, így az esetleges visszafizetésekből az állam részesül elsőként, de nem minden, a cégnek juttatott forrásra igaz ez.

Altman erre is a csődöt, majd az úgy nevezett DIP (deptor-in possession) hitelezést javasolja. A közgazdász szerint a GM-nek mintegy 50 milliárd dollárt kellene juttatni egy befektetési bankon, például a GE Capitalon keresztül. Az összeget részletekben utalnák ki, az egyes részösszegeket csak akkor kaphatná meg a cég, ha teljesítette az ehhez szükséges követelményeket. "Alapvetően arról van szó, hogy ne dobáljunk jó pénzeket a rossz pénzek után. Szerintem nagyon fontos, hogy a kormány világos álláspontot képviseljen, különben tovább folytatódik minden" – vélte a közgazdász.
A professzor szerint a DIP forma azért a legmegfelelőbb, mert az így folyósított összegek prioritást élveznek a többi kölcsön felett, vagyis sokkal biztonságosabbak a hitelező számára. (Ezért hívják egyes szakértők "öv és nadrágtartó" konstrukciónak.) ugyanakkor a professzor szerint az is világos, hogy egy ilyen összegű kifizetés forrása csak az amerikai állam lehet. Ami a csőd esetleges hatásait illeti: Altman úgy vélte: a piacok eleinte kissé sokkosak lesznek, de majd rendbejönnek, a GM pedig így sokkal hatékonyabban takarékoskodhat és tárgyalhat partnereivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


