Folytatódnak a leépítések
Még tízezer embert elbocsát világszerte a GM
Újabb tízezer embert küld el - ezúttal az irodai állományból - a súlyos válsággal küzdő amerikai General Motors autógyár csoport. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről.
2009.02.11 12:59MTIA most bejelentett tízezer fős elbocsátás 3400 amerikait érint, a várható európai leépítésekről a GM még nem közölt adatot. A GM túlélése az amerikai állami segélyezéstől függ, egy héten belül a cégnek ismertetnie kell túlélési tervét a kormányzattal.
Ennek az is része lesz, hogy a vezetők éves fizetését idén 10 százalékkal, a többi nem órabéres alkalmazott éves illetményét 3-7 százalék között csökkentik az Egyesült Államokban a csoportnál. Az elmúlt években a cég már több tízezer állást szüntetett meg, főként a termelésben. A GM a tavalyi év végén világszerte mintegy 250 ezer dolgozót foglalkoztatott, ebből 55 ezret Európában, de a folytatódó leépítések ezt a számot folyamatosan csökkentik.
A General Motors európai eladásai 6,5 százalékkal estek tavaly, 2,04 millióra - csupán decemberben 14 százalékos volt a csökkenés -, és ezzel a társaság piaci részesedése 9,3 százalékra mérséklődött 9,4 százalékról. Egyedül a csoporthoz tartozó Chevrolet márka eladása nőtt, 10,7 százalékkal. A csoporthoz tartozó német Opel és a brit Vauxhall értékesítése 10,5 százalékkal, a svéd Saabé 22 százalékkal esett vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


