Hibrid sportkocsi Amerikából
Fisker-Karma: Luxus sporthibrid Amerikából
Megfordultak az autós világ trendjei: az amerikai Fisker Európában akar hódítani egy hibrid sportkocsival. A környezetbarát jármű hat másodperc alatt gyorsul száz kilométeres óránkénti sebességre, és kétszázzal képes száguldani. Villany- és benzinmotorral.
2008.01.24 16:00ma.hu
Korábban úgy tűnt, Amerika nem rajong a környezetbarát kocsikért. Most mégis úgy tűnik, a trend más. A Fisker nevű cég meg akarja célozni a kontinenst egy egyedülálló kocsival a Karmával: a full hibrid sportkocsival.. Jóval 2010 után több mint ötvenezret akarnak eladni.
A kocsit lítium-ion telepes villany- és benzinmotor hajtja, hat másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, kétszáz kilométeres maximális sebességre képes - a sportteljesítmény tehát megkérdőjelezhetetlen.
Az első példányok 2009-ben lesznek elérhetők az amerikaiaknak, és legkésőbb 2010-ben az európai forgalmazást is megkezdik - igaz, itt már dízelmotorral terveznék piacra dobni.
A jelenlegi tervek szerint először 15 ezer kocsit gyártanának évente, később százezret. Ennek felét pedig Európában akarják eladni. Hajrá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


