Közlekedés
Magyar Közút: az elmúlt húsz évben tizenheten haltak meg a munkaterületeken
"Nem véletlen" címmel közlekedésbiztonsági akciót indítottak, hogy felhívják a figyelmet a közutakon és mellettük kialakított munkaterületek biztonságára.
2020.07.14 09:02MTIA Magyar Közút Zrt. munkatársai közül 17-en haltak meg munkaterületeken a figyelmetlen autósok miatt 2000 óta - ismertette a cég szóvivője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Pécsi Norbert Sándor elmondta, "Nem véletlen" címmel közlekedésbiztonsági akciót indítottak, hogy felhívják a figyelmet a közutakon és mellettük kialakított munkaterületek biztonságára. A kampányra azért is szükség van, mert megint mélyre süllyedt a közlekedési morál az országban - fogalmazott.
Hozzátette, 2018-ban fél éven belül két munkatársukat is elvesztették az M0-ás autóúton. Folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet a problémára, de azóta sem telik el úgy hét, hogy ne történjen valamilyen baleset a munkaterületeken - emelte ki.
Szólt arról is, hogy készítettek egy felmérést a közutasok körében, amelynek eredménye szerint 80 százalékukat érte már valamilyen abúzus, 25 százalékukat pedig fizikailag is bántalmazták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


