Közlekedés
Börtön is járhat a büntetőfékezésért!
Közúti veszélyeztetésként a büntetőfékezés bűncselekménynek számít, amiért az elkövető börtönbüntetést is kaphat.
2020.06.07 15:54ma.huAz elmúlt hetekben élénk vitákat váltott ki az úgynevezett büntetőfékezés jelensége, vagyis a haladó jármű előtti hirtelen, szándékos fékezés, és az amiatt bekövetkező balesetek. Az InfoRádiónak nyilatkozó közlekedési szakjogász azt mondta: közúti veszélyeztetésként a büntetőfékezés bűncselekménynek számít, amiért az elkövető börtönbüntetést is kaphat.
Egy büntetőfékezés alkalmával, amennyiben az egy autóbusz előtt történik, és emiatt az utasok megsérülnek, adott esetben súlyos, maradandó módon, esetleg halál is bekövetkezik, fontos kiemelni, hogy a vészhelyzet talaján kialakuló súlyosabb eredményért a veszélyeztető sokkal súlyosabban felel, mint egy „sima” közúti baleset gondatlan okozója, hiszen a szándékosság is terheli – hívta fel a figyelmet Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy bűncselekménynek tekinthető, és nem gondatlanságnak, amely halálos – ahogyan a büntetőjog fogalmaz – eredmény bekövetkezése esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után.
A szakember a büntetési tételekre kitérve megjegyezte, fontos kritérium, hogy amennyiben valaki közúti veszélyeztetéssel gyanúsítható, akkor annak a vezetői engedélyét elveszik és csak különös méltánylást igénylő esetben kaphatja vissza. Mindemellett, ha nem történik sérülés, még abban esetben is 3 évig tartó szabadságvesztésre ítélhető. Súlyos testi sérülés esetén 1-5 évig, maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás, vagy tömegszerencsétlenség okozása alkalmával 2-től 8 évig terjedő börtön szabható ki. Mint megismételte, a közúti veszélyeztetés talaján bekövetkező halálért 5-től 10 évig terjed a büntetés, míg ennek mértéke 5-15 évre súlyosbodik, ha kettőnél több ember halálát, illetve halálos tömegbalesetet okoz valaki.
Az említett bűncselekmény bizonyítása általában nehézkes, folytatta a közlekedési szakjogász, hiszen a közúti veszélyeztetés érintettjei rendszerint járművezetők, és mindenki nyilván a saját érdekkörében teszi meg a vallomását. A fedélzeti kamerák megjelenésével azonban látható, és egyértelműen bizonyítható a közúti veszélyeztetés, így az ezek által készült felvételek sok esetben perdöntőek lehetnek.
Ezt támasztja alá egy közelmúltban történt, súlyos kimenetelű közúti baleset példája is, jegyezte meg Borbély Zoltán, amely során ketten veszették életüket. Bár ott egy „durva” sebességtúllépés miatti stabilitásvesztés történt, amely során a vétkes autós végül keresztben állt meg az úton és egy előzést éppen befejező autósnak ütközött, mindkét sofőr halált okozva. Ha viszont nincs fedélzeti kamara, amely nagyban segítette a szakértői munkát, könnyen megállapítható lett volna akár a vétlen sofőr felelőssége is.
Kapcsolódó írások:
- Pofátlankodott, nem engedték be, büntetőfékezéssel és mutogatással állt bosszút - videó
- Még be is mutatott a büntetőfékezés után - videó
- Tanulóvezető előtt büntetőfékezett egy sofőr Szombathelyen - videó
- Büntetőfékezéssel "okított" a Rákóczi hídon, baleset lett belőle - videó
- Büntetőfékezett, balesetet okozott - bevonták a jogosítványát - videó
- Busz előtt büntetőfékezett, baleset lett a vége - videó
- Büntetőfékezés: megállította a forgalmat a sértődött sofőr
- Újabb büntetőfékezős autós okoskodott az M0-áson - videó
- Sokkoló videó a büntetőfékezésről, ami az életünkbe is kerülhet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06