Közlekedés
Aki itt parkol, annak nagy eséllyel kiszúrják a kerekét
Gumigyilkos járja a Kamaraerdőt, ám a térfigyelő kamerák elavultak.
2019.12.18 08:26ma.huHetek óta egyre több olyan poszt kerül ki a közösségi oldalra, amiben arról panaszkodnak a lakók - több utcából -, hogy Kamaraerdőn az autójuk kerekét leengedték vagy kivágták, kiszúrták. Sokan tettek már ezzel kapcsolatban feljelentést a Budaörsi Rendőrkapitányságon, csak találgatni lehet, hogy mi az indítéka a sorozat-gumilyukasztónak - írta a budaorsiinfo.hu.
A folyamatban lévő ügyek esetében a Budaörsi Rendőrkapitányság nem adhat ki információt, amíg az ügy le nem zárul. Ettől függetlenül fontos beszélni erről az ügyről, mert olyan méreteket öltött. Néhány lakos úgy gondolja, hogy valaki azért károsítja meg folyamatosan a helyieket, mert nem ért egyet azzal, hogy vannak akik az utcán parkolnak az autójukkal miközben be is állhatnának a saját telkükre, de olyan is van, aki szerint csak egyszerű “őrültről”, meggondolatlan károkozóról van szó.
Pár héttel ezelőtt, még úgy tűnt, hogy csak holmi csínytevésről van szó, viszont az azóta is tartó sorozatos károkozás már bűncselekménynek minősül. Van olyan károsult, akinek sorozatban három kerekét szúrták ki reggelre.
A kamaraerdei lakosok, arra kérik szomszédaikat, hogy akikkel hasonló eset történt a közelmúltban, az tegyen bejelentést a Budaörsi Rendőrkapitányságnak a következő e-mail címen: budaorsrk@police.hu.
Eddig több mint 20 ilyen esetről számoltak be a lakók. Sokan térfigyelő kamera kihelyezésében vagy a rendszeres járőrözésben látják a probléma megoldását a “Gumifantom” kézre kerítésében.
Kisfalvi Péter, a körzet önkormányzati képviselője (BFE) a közösségi oldalon úgy reagált korábban az esetre, hogy jelezte: felvette a kapcsolatot a Budaörsi Rendőrkapitánysággal és a Polgárőrséggel.
A képviselő a Budaörsi Infónak elmondta, a Budaörsi Rendőrkapitányság arról tájékoztatta, hogy sajnos a tettes még nincs meg, de dolgoznak az ügyön.
Elmondása szerint a rendőrség felvette a kapcsolatot a polgárőrséggel és együttes erővel próbálják megoldani a problémát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06