Közlekedés
Hoppá, ez az információ a rendőrségtől minden autóst érint
Akár egy videófelvétel alapján is indulhat eljárás a szabályszegő autósok ellen, ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell.
2019.05.13 08:31ma.huPár napja eléggé felborzolta a kedélyeket egy teherautós, aki ámokfutásba kezdett kora reggel. Az egymás után több szabálytalanságot elkövető sofőr ellen az Országos Rendőr-főkapitányság a felvétel alapján eljárást indított.
Mint ismeretes, a rendőrség a látókörébe kerülő, kiemelt tárgyi súlyú szabályszegés, vagy bűncselekmény gyanúját felvető esemény esetén hivatalból eljárást indít. Ám azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dolog is kell - tájékoztatta a rendőrség az Inforádiót. Például az, hogy:
- azonosítható legyen a helyszín,
- hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, és
- hogy kiderüljön, Magyarországon történt-e az eset, hiszen a magyar hatóságok csak a határokon belül járhatnak el.
A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés.
Ráadásul, a felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken. Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.
Magyarország útjain, főleg Budapesten gyakran találkozni kisebb-nagyobb szabálysértéseket elkövető autósokkal. Az ORFK Baleset-megelőzési osztálya épp a múlt héten tett közzé egy felmérést a témában - mondta el az InfoRádiónak Berzai Zsolt rendőr-alezredes. Ebből az derült ki, hogy a magyar járművezetők fele, egész pontosan 51 százaléka együttműködő, nyugodt sofőrnek számít, vagyis defenzívnek mondható.
"A fiatalok és a fővárosiak kevésbé tűnnek előzékenynek a volán mögött, míg a vidékiek és az idősebbek nagyobb körültekintéssel vesznek részt a forgalomban" - mondta Berzai Zsolt.
A közlekedési szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak, így a forgalom akkor működhet rend3esen, ha ezeket a szabályokat mindenki betartja, és ha kell, a többi közlekedővel előzékeny és udvarias - tette hozzá a rendőr-alezredes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


