Autó
Üzemanyagként számítják majd az autóáramot
Külön termék lesz az autóáram
2017.10.25 09:05MTIA Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, amely tartalmazza majd azt is, hogy amint áthalad az áram az e-töltőponton, jogi értelemben villamosenergia-termékből üzemanyagtermékké változik - ismerteti szerdai számában a Világgazdaság.
A gazdasági napilap cikke szerint néhány helyen már most is kérnek pénzt az elektromos autók töltéséért, de ott az eladók kiskaput használnak: becsomagolják az áram árát a parkolási díjba. Kiskapu az is, amikor az otthoni töltés árát az egyetemes szolgáltatási tarifával fizetteti meg a szolgáltató. Ezek egyelőre megengedhetők, de később nem lesz rájuk mód.
Uniós direktíváknak tesz így eleget Magyarország az NGM-ben készülő törvény életbeléptetésével, definiálja például a szükséges fogalmakat, meghatározza az állami, illetve önkormányzati jogköröket és kötelezettségeket.
A direktíva fő elvárása az, hogy átlátható és átjárható, összehasonlítható legyen az idő-, illetve a mennyiségalapú töltés elszámolása. Arra azonban nem tér ki, hogy az elektromos autók áramának értékesítését hogyan kell fizetős, kereskedelmi szolgáltatássá tenni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


