Látványos díjcsökkenés
A casco-díjak a kötelezővel együtt zuhantak
A kötelező biztosítások (kgfb) átlagdíja az októberi 42 ezer forintról november végére 30 ezer forint alá esett a Netrisk.hu biztosítási portálon.
2008.11.24 18:00ma.huNemcsak a kötelezőn spórolhatnak - átlagosan is csaknem 16 ezer forintot - azok, akik kihasználják még a novemberi kgfb kampányt. A kötelező szezonban meghirdetett KÖBE együttkötési akcióknak köszönhetően ugyanis a casco biztosítások átlagdíja is drámaian, harmadával zuhant novemberben – derül ki a portál statisztikájából. Míg egy hónappal ezelőtt a casco szerződések átlagdíja meghaladta még a 90 ezer forintot, most a 65 ezer forintot sem éri el!
A meglévő kötelező biztosítások felmondására adott idő ezen héten lejár, aki tehát most nem dönt az átszerződésről, már nem lesz lehetősége kihasználni a kivételes biztosítási díjakat. A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon eddig kötött mintegy százezer szerződés alapján a biztosítók közötti erősorrend csak arányaiban változott: valamelyest csökkent az Allianz, míg nőtt a Genertel és a KÖBE részesedése, ám az új szerződések 30 százalékát változatlanul az Allianz biztosítóhoz kötik.
A díjkalkulációk alapján a legtöbb autósnak megéri kötelezőt váltani, hiszen átlagosan is tízből nyolcan találnak a jelenleginél jobb ajánlatot. Biztosítónként nézve az Allianz ügyfeleinek - az átlaggal megegyezően - 85 százaléka köthet most olcsóbban kötelezőt, de a szolgáltatók több mint felénél ez az arány a 90 százalékot is meghaladja jelenleg.
A díjkalkulációk szerint kötelezőt újrakötni azoknak is érdemes, akik ragaszkodnak jelenlegi biztosítójukhoz. A legtöbben ugyanakkor a megkötött szerződések alapján új biztosítót választanak. A tényleges újrakötések aránya 27 százalék. A legtöbb új ügyfelet szerző Allianz szerződéseinek 30 százalékát kötik meglévő ügyfelei. Az újrakötések aránya az új szerződésekből mindössze három biztosítónál – a Generalinál, az OTP-nél és az Aegonnál – haladja csak meg az ötven százalékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06