Motorsport
Superbike-vb - Korábbi világbajnokkal erősített a magyar Schmidt Racing
A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2011-es győztesével, a spanyol Nicolas Terollal erősített a magyar Schmidt Racing, amely teljes szezont fut jövőre a Superbike-vb Supersport géposztályában.
2015.12.05 14:23MTIA 27 éves pilóta érkezésével együtt motormárkát is váltott a csapat, amely 2016-ban Honda helyett az MV Augusta gépeit használja majd, s megkapja a gyár teljes technikai támogatását - olvasható az istálló közleményében.
A Schmidt Racing célja a futamgyőzelem a következő szezonban, Terol pedig szombaton, Cegléden alá is írta a szerződését.
"Alig várom már, hogy megismerhessem a csapat tagjait, sokat edzek és készülök, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el közösen - idézte a közlemény Terolt. - Komoly terveim vannak, s az eddig hallottak és látottak meggyőztek arról, hogy jó helyre igazoltam."
Balogh Róbert csapatmenedzser azt mondta, egy ilyen képességű versenyző leszerződtetése mutatja a Schimdt Racing erejét, s azt is, hogy jó irányba haladnak.
"Rövidesen azt is bejelentjük, kik lesznek Terol csapattársai, illetve azt, hogy versenyzőink közül ki melyik bajnokságban áll majd rajthoz" - tette hozzá Balogh.
Nicolas Terol a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis kategóriájában 2004 és 2011 között 112 futamon indult, 13-szor győzött, 34 dobogós helyezése volt, s nyolc alkalommal indulhatott az első rajtkockából. A spanyol motoros 2012 és 2014 között a Moto2 géposztályban 50 futamon háromszor nyert, ötször állt dobogón, 2013-ban hetedik volt az összetett pontversenyben. Az idén a Superbike-vb Superbike kategóriájában 12, Supersportban három futamot teljesített, előbbiben 54, utóbbiban 23 pontot szerzett.
A Schmidt Racing az év elején alakult meg, Supersportban Chrobák János, Superstock 600-ban pedig Juhász Dávid nyert bajnoki címet a hazai bajnokságban, valamint Közép-Kelet-Európa legnívósabbnak tartott sorozatában, az Alpok-Adria Bajnokságban, s a nemzetközi mezőnyt felvonultató IMRC sorozatban is. A csapat három vb-futamon indult Supersport géposztályban, s Chrobák révén első pontját is megszerezte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06