Kicsi a féktáv a tőzsdén
Történelmi mélyponton a General Motors részvényei
A General Motors (GM) árfolyama 21,6 százalékos eséssel 1950 óta legalacsonyabb szintre esett csütörtökön a New York-i értéktőzsdén.
2008.10.10 18:00MTI/ReutersAz árfolyamveszteség oka a pénzpiacokon tapasztalt felfordulás, továbbá a cégnek az a bejelentése volt, hogy az idei első kilenc hónapban csökkentek az európai eladásai. A GM árfolyama 5,42 dolláros mélypontra került, majd innen estére némileg erősödött. A járműgyártó az európai eladásainak a hanyatlását a hitelválság és az infláció miatti fogyasztói bizalomcsökkenésre vezette vissza.
A januártól szeptemberig tartó időszakban 1,9 százalékkal csökkentek a GM európai értékesítései. A GM, amely a legnagyobb amerikai székhelyű járműgyártó, a második negyedévet 15,5 milliárd dolláros veszteséggel zárta. A cég júliusban azt közölte, hogy mintegy 10 milliárd dollárral tervezi csökkenteni a kiadásait. Egyidejűleg nagyratörő tervet ismertetett, aminek az a lényege, hogy komoly szerkezetátalakítás révén a kisebb fogyasztású gépkocsik gyártását helyezi előtérbe.
A Citigroup még szerdán eladásra rontotta a GM és a Ford Motor részvénybesorolását. Eközben több ágazatbeli elemzőintézet azt közölte, hogy a számításaik szerint jövőre tovább csökken az amerikai autóértékesítés, és csak évek múlva várható komolyabb keresletnövekedés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


