Meddig késik?
Szlovákiában halasztódik az elektronikus autópályadíj-rendszer kiépítése
Várhatóan újabb egy évet késik Szlovákiában az elektronikus autópályadíj-rendszer. Legutóbb január elejére tervezték a bevezetését.
2008.09.26 18:00MTIA szlovák kormányfő a halasztást azzal indokolta, hogy a közbeszerzési törvényt meg kell változtatni, mivel a jelenlegi szabályozás szerint az elutasított pályázók túl könnyen nyújthatnak be panaszt, és ez lassítja a pályázati folyamatot.
Idén áprilistól összesen tíz felszólamlást nyújtottak be a bíróságokhoz, legutóbb az olasz Autostrade cég által vezetett Slovakpass konzorcium, a pályázatot elbíráló bizottság összetételével kapcsolatban.
A Slovakpass szerint a bizottság egyetlen tagja sem volt kellően képzett. A versenyben továbbra is a Sa Toll konzorcium az esélyes, a francia Sanef céggel az élen. A Sanef 26 milliárd koronáért (858 millió euró) építené ki az elektronikus rendszert. Eredetileg nyolc cég versenyzett Szlovákiában, az egyelőre csak a 3,5 tonnánál nagyobb teljes súlyú teherjárművek számára bevezetendő, elektronikus autópályadíj rendszer kiépítésének és működtetésének lehetőségéért.
Az ajánlati határidő tavaly november elején járt le. A győztest idén január közepén kellett volna kihirdetni ki, így annak kevesebb mint egy éve maradt volna a szlovák díjköteles pályaszakaszokon az elektronikus rendszer kiépítésére.
A nyertesnek a kiírás szerint legalább 12 évig működtetnie is kell az általa felépített rendszert. Korábban a teherautós elektronikus autópályadíj-rendszert már egyszer 2006. július 1-re is tervezték bevezetni.
A szlovák kormány 2013-tól a személyautók számára is bevezetné a megtett kilométer alapján számított autópályadíjat. A tervek szerint Szlovákiában 2400 kilométernyi út lesz fizetős a 3,5 tonnánál nagyobb össz-súlyú teherjárművek számára.
Egy kilométer 85 hallér (hozzávetőleg 2 eurócent) lenne. A 2000-2005-ös időszakban az autópályadíjakból származó bevételek az időszak elejéhez képest megháromszorozódtak a növekvő forgalom és az emelkedő matricadíjak miatt.
2004-ben 1,12 milliárd korona (30,19 millió euró), 2005-ben 1,6 milliárd korona autópályadíjat szedett be az autópálya-üzemeltető, 2006-ban - hozzávetőleg - 1,7 milliárd koronát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


