Gázolás a zebrán
Változó KRESZ: 35 km/óra fölött a sofőr lesz a vétkes
Még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány KRESZ-szabályt a rendőrség: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök.
2008.09.17 10:00Népszabadság OnlineA lap megszólaltatja Komáromi Endre ezredest, az ORFK közlekedési főosztályvezetőjét, aki a kezdeményezés háttereként arra hívja fel a figyelmet, hogy "kis kormányzati segítséggel" Magyarország 2010-re teljesítheti azt a vállalását, hogy 2001-hez képest harmadával csökkentse a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát, sőt még a régi uniós tagállamoknak előírt csökkentést is elérheti.
Az EU a 2001-ben kiadott Fehér könyvben előírta a tagállamoknak, hogy 2010-re csökkentsék a felére a balesetek halálos áldozatainak számát. Mivel hazánk csak 2004-es uniós csatlakozása után részesülhetett a fenti célok megvalósítására elkülönített forrásokból, csupán 30 százalékos csökkentést vállalt - emlékeztet a cikk, amely külön is kitér a zebráknál alkalmazandó kötelező lassítás bevezetésének tervére.
A lámpával nem védett zebrák előtt azért kellene éppen harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítani, mert ezzel lehetne követni azt a jelenlegi ítélkezési gyakorlatot, amely szerint minden esetben az autós a felelős, ha 35 kilométer/óránál nagyobb sebességgel gázol a gyalogátkelőhelyen. Ezzel a korlátozással a rendőrség lényegében ezt a bírói gyakorlatot szeretné a jogszabályba beemelni - jelzi a lap.
"Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett" - mondta el a kezdeményezés magyarázatául az ezredes a Népszabadságnak, hozzátéve, az idén 750 baleset történt Magyarországon gyalogátkelőhelyeken, többségében az autósok hibájából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


