Egy zöldebb jövő felé
Új generációs Goodyear abroncsok bio-töltelékanyagokkal
Innováció és kreatív ötletek jellemzik a Goodyear termékfejlesztéseit immár több mint 100 éve. A folyamatban lévő kutatás-fejlesztés fő céljai között szerepel egy új, rendkívül alacsony gördülési ellenállással rendelkező, környezetbarát alapanyagokból készült gumiabroncs kifejlesztése.
2008.09.12 12:02ma.huAz Európai Bizottság jelentős kutatás-fejlesztési támogatásban részesítette a Goodyeart az innovatív fejlesztési kezdeményezésért. A támogatás az Európai Unió LIFE-Environment programjának részét képezi. Ebben a projektben a Goodyear két céggel működik együtt: az olasz Novamont kutatócéggel, és a német BMW-vel.
„A Goodyear célja, hogy környezetbarát termékeket fejlesszen ki a vezetés biztonságának csökkentése nélkül" – mondta Joe Zekoski, a Goodyear globális termékfejlesztési és technikai alelnöke.
„A projekt központi eleme egy új, ‘bio' töltőanyag előállítása, mellyel a korom és egyéb hagyományos anyagok kiválthatók. Az új készítmény megújuló alapanyagokból, például kukoricakeményítőből készül majd. Ezáltal jelentősen csökkenthető majd a CO2-kibocsátás már a gyártási folyamat során is"- tette hozzá Zekoski.
A projekt másik célja az abroncsok szerkezetének alapos elemzése. Mint a termékfejlesztési vezető elmondta, a Goodyear azon dolgozik, hogy alacsonyabb gördülési ellenállású, jobb élettartamú és rövidebb fékúttal rendelkező abroncsokat gyártson.
A Goodyearral együttműködő olasz Novamont kutatócég a kukoricakeményítőhöz hasonló, megújuló mezőgazdasági termékek ipari felhasználásában tölt be úttörő szerepet. A BMW autógyártási tapasztalata pedig a jármű-abroncs kölcsönhatásban és az ehhez kapcsolódó tesztelési és biztonsági előírások kifejlesztésében segíti a Goodyear projektjét. A koromtól a kukoricáig Jelenleg a korom és a szilika az abroncsokban használt két fő töltőanyag-összetevő.
Mindkettőhöz olyan, nem megújuló alapanyag felhasználása szükséges, mint például a nyersolaj, melynek előállítása magas CO2-kibocsátással jár együtt. A bio-abroncstechnológia további fejlődése során a kormot és a szilikát új generációs bio-töltőanyag váltja fel.
Az ehhez szükséges kutatásokat végzi jelenleg a Goodyear és a Novamont. Az első mérési eredmények szerint minden egyes kilogramm legyártott bio töltőanyag 0,62 kg–mal csökkenti a CO2-kibocsátást, míg a szilika tömegének 20%-os csökkentése akár 8,2 g/km csökkenést is eredményezhet a kibocsátásban.
Az új anyagok kifejlesztésén túl a Goodyear a szerkezet-anyag kölcsönhatást is kutatja annak érdekében, hogy megtalálják a korona és a mintázat ideális kialakítását. Ily módon az abroncsok gördülési ellenállása akár 30%-kal is alacsonyabb lehet, jelentős üzemanyag-megtakarítást téve lehetővé.
A végső cél egy olyan környezetbarát abroncs kifejlesztése, mely az autóvezetőknek is kézzelfogható előnyöket kínál, mint például az alacsonyabb fogyasztás, a hosszabb élettartam, a rövidebb fékút – természetesen az abroncs többi tulajdonságának gyengítése nélkül.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


