Demonstrál a nép
Internetadó - több kerületben is forgalomkorlátozások lesznek
Az internetadó bevezetése ellen kedd estére Budapesten meghirdetett demonstráció miatt több kerületben is lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni.
2014.10.28 17:10MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közzétett tájékoztatása szerint több helyen már most sem lehet megállni.
Az I. és az V. kerületben éjfélig tilos megállni a Március 15. téren az Erzsébet híd alatt lévő parkolóban, a Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között, a Zoltán utca páratlan oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között, a József nádor tér teljes területén, a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban, valamint az Apáczai Csere János utcában az Eötvös tér és a Dorottya utca között.
Ugyancsak kedd éjfélig megállási tilalom van érvényben a Markovits Iván utca Vásárcsarnok felőli oldalán a Fő utca és az Iskola utca között. Este 6 és 9 óra között szakaszos lezárásokra kell készülni az I., az V., a VI., a VII. és a VIII. kerületben.
A rendőrségi közlemény szerint forgalomkorlátozásokra kell készülni az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Rákóczi úton a Blaha Lujza tér és az Astoria között, az Üllői úton a Ferenc körút és a Kálvin tér között, a Múzeum körúton a Kálvin tér és az Astoria között, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Károly körúton, a József Attila utcában, a Széchenyi téren, a Lánchídon, az Alagútban, a Kossuth Lajos utcában, a Szabadsajtó úton, az Erzsébet hídon, a Szarvas téren, a Lánchíd utcában, valamint a Fő utcában a Csalogány utca és a Clark Ádám tér között.
A rendőrség a főbb csomópontokban forgalomirányítással segíti a közlekedést. A BRFK arra kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


