Internetadó
Tállai: a távközlésiből levonható a megfizetett társasági adó
A szolgáltatókra kirótt távközlési adóból levonható a megfizetett társasági adó - hívta fel a figyelmet az adócsomagban foglalt rendelkezésre Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára.
2014.10.28 15:33MTIAz államtitkár ismét kijelentette: az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adót nem az előfizetők fizetik majd, hanem a szolgáltatók. A fogyasztóra való esetleges áthárítással kapcsolatban hangsúlyozta: a szolgáltatók és az előfizetők közötti szerződések - és a törvények is - kizárják, hogy azokat a szolgáltatók egyoldalúan módosítsák.
Tállai András megismételte, hogy az adó mértékét maximalizálni fogják: magánszemélyeknél havi 700 forintban, üzleti előfizetéseknél havi 5 ezer forintban. Jelezte ugyanakkor, hogy az internetszolgáltatókkal folytatott tárgyaláson felmerült egy "alsó korlát" is, de ezen még gondolkodnak.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőhöz hasonlóan ő is elmondta: a kormány elképzelése az, hogy a szélessávú internet kiterjesztésének fejlesztéséhez "önerőként" vegyék figyelembe a szolgáltatók által fizetendő távközlési adót. Ezzel is azt akarják ösztönözni, hogy a társaságok ne hárítsák át a fogyasztókra a többletterhet - tette hozzá.
Azt is megerősítette az NGM államtitkára, hogy a kormány 20-25 milliárd forint bevételt tervez az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adóból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06