Bizakodó amerikai autógyártók
Az amerikai autóipar a piac szűkülése ellenére bizakodó
Az amerikai autóipar a piac szűkülése ellenére bizakodó: a vezető gyárak abban reménykednek, hogy az üzemanyagárak csökkenésével véget ér az évtizedek óta legnagyobb forgalomcsökkenés.
2008.09.05 09:04MTIAugusztusban újabb esést könyvelhettek el az amerikai autógyártó vállalatok, a legnagyobbak két számjegyű visszaesést szenvedtek el az egy évvel korábbihoz képest.
A Chrysler a tavaly augusztusi eladásokhoz képest 34,5 százalékkal kevesebb autót tudott értékesíteni, a Ford kocsijaiból 26,5 százalékkal, a General Motors járműveiből 20,3 százalékkal kevesebb fogyott most. Csökkent a piaca a japán Toyotának és a Hondának is, 9,4 százalékkal, illetve 7,3 százalékkal.
A nagy cégek közül egyedül a Nissan adott el több kocsit augusztusban, 13,6 százalékkal növelve értékesítését. A General Motors azzal igyekezett mérsékelni a csökkenést, hogy a dolgozói számára szabott, kedvezményes árakon kínálta modelljeit minden vásárlónak.
Mark LaNeve alelnök úgy nyilatkozott, hogy remélhetőleg megfordul az eddigi negatív folyamat. A legnagyobb amerikai gyártók szerint a némileg csökkenő benzinár kissé megbékítette az amerikai fogyasztókat, akik a drágulás miatt azzal büntették meg a vállalatokat, hogy azonnal elfordultak a nagy étvágyú városi terepjáróktól és kis teherautóktól.
A legfrissebb adatok szerint az érdeklődés e modellek iránt újra növekszik, a Ford például 17 százalékkal többet tudott eladni augusztusban az Escape-ből, amely a kis sportterepjáró kategóriába tartozik.
Az előrejelzések ugyanakkor nagyon visszafogottak, hiszen az ingatlan- és hitelpiaci válság hatásai idén bizonyosan, és valószínűleg még 2009-ben is érezhetők lesznek, elsősorban a kereslet csökkenésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


