Vezető autóipari beszállító
1,2 milliárdos fejlesztés zárult a Continental veszprémi gyárában
A Continental, amely Magyarországon hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen és több, mint 6 ezer munkavállalót foglalkoztat, a 2013-as 33,3 milliárd eurós forgalmával világszinten a vezető autóipari beszállítók közé tartozik.
2014.09.25 08:46MTI
freedigitalphotos.net/kai4107
Összesen több mint 1,2 milliárd forintos beruházással bővítette veszprémi gyárát a Continental Automotive Hungary Kft., a fejlesztéshez a cég 321 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Technológiafejlesztés a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyárában című projekt még 2012-ben kezdődött. Ennek keretében autóipari kerék és motorszenzorok gyártásához szükséges berendezéseket vásároltak.
A gyártósorbővítést egyebek mellett fröccsöntő gépek, kivágó, hajlító, beültető gépek, szerelő állomások, teszt berendezések beszerzésével, az infrastruktúra fejlesztést pedig a parkolóhelyek bővítésével, 120 új parkolóhely kialakításával és belső átalakításokkal valósították meg.
A közlemény szerint a projekt szerves része volt a termelés létszámbővítése, így 50 operátort vettek fel, a gyárban jelenleg közel 1700 dolgozót foglalkoztatnak. A Continental, amely Magyarországon hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen és több, mint 6 ezer munkavállalót foglalkoztat, a 2013-as 33,3 milliárd eurós forgalmával világszinten a vezető autóipari beszállítók közé tartozik.
Fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és rendszerek, műszerezés, infotainment megoldások, járműelektronika, gépjárműabroncsok gyártójaként és szállítójaként a Continental hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


