2,6 milliárdos beruházás
Két új projektbe kezd a Continental
A Continental Automotive Hungary Kft. fővárosi gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég.
2013.07.24 11:05MTI
A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég - mondta Luc Quisthoudt, ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az 1,4 milliárd forintos beruházás a szervo kormány gyártását teszi kompletté, míg 1,2 milliárd forintból a telephely bővül - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A fővárosi gyárba 2009 és 2012 között 7 milliárd forint beruházással vásárolt új gyártósorokat a társaság. Itt három termékcsoport készül: szervo kormány vezérlő elektronika, a hibrid autók ellenőrző elektronikája, továbbá a fék kontroll termék.
A szervo kormányhoz eddig csak a vezérlő elektronikát gyártották a Budapesten, de a mostani beruházás nyomán novembertől, az autó kormány forgatását segítő villanymotor is itt készül, és a szervo komplett egységként kerül el az autógyárakba. Ez a komplett egység akkora méretű, hogy azokba a kis kocsikba is beépíthető, amelyekben a korábbi termékeknek nem volt hely.
A szervo elektronikája pedig olyan plusz funkciókat kap, mint a parkolási asszisztens, vagy a sávelhagyásra figyelmeztetés.
A második projekttel a raktározási-, valamint a gyártási terület is bővült.
Az első projekttel 90 termelő-, míg a másodikkal 42 új logisztikai munkahely jön létre.
A Continental csoport autóipari beszállító központja Hannoverben van, ehhez tartozik a magyar leányvállat is. A hat magyarországi gyártóhely - Szeged, Makó, Nyíregyháza, Vác, Veszprém és Budapest - mellett Budaörsön működik a gumiabroncs raktár és értékesítés. Az alkalmazottak száma 6 ezer fő. A Continental a világon 173 ezer embernek ad munkát, a múlt évi árbevétele 32,7 milliárd euró volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


