Jó hír: olcsóbb lesz az autóhitel!
Januárban startol a zálogjogi regisztráció egyszerűsítése
Egyszerűsödik a gépjármű-finanszírozás. A jövőben magánokirat is elegendő lesz a zálogjog érvényesüléséhez - tudta meg a Világgazdaság.
2008.09.03 08:36VilággazdaságSáriné Simkó Ágnes, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium főosztályvezetője azt is elmondta, hogy a tervek szerint nem szükséges majd a zálogszerződést közokiratba foglalni, így tehát olcsóbb is lesz az ügylet.
A felek magánokiratban rögzíthetik a zálogjogi nyilvántartásba vételhez elengedhetetlen adatokat, a gépjármű típusát, az alvázszámot, a rendszámot, a motorszámot.
Ennél többet nem fog megkövetelni a közjegyzői regisztráció. A módosított szabályozás – a visszaélések kivédése érdekében – egyúttal lehetővé tenné, hogy a közjegyzői kamara honlapján bárki személyének azonosítása nélkül, ingyenesen tájékozódhassék arról, hogy az őt érdeklő gépjárművet terheli-e zálogjog vagy sem.
A főosztályvezető asszony hangsúlyozta: azzal, hogy nem készül külön közjegyzői okirat, nem csorbulnak a hitelezői garanciák – nem változik meg például felszámolás esetén a kielégítési sorrend. Ugyanis az adatok ugyanúgy bekerülnek a nyilvántartásba, mint most.
A jogszabály-módosítást két éve kezdeményezte – a kockázatcsökkentés érdekében – a Magyar Lízingszövetség. A finanszírozott gépjármű ugyanis csak jelzálogjog-alapítással szolgálhatna biztosítékul az adós elleni felszámolás vagy végrehajtás esetén.
A szabályozás azonban nincs összhangban a gépjárműpiaci gyakorlattal, ahol a vevő nem a hitelezővel, hanem a kereskedővel áll kapcsolatban – utalt a problémára Lévai Gábor főtitkár.
A közokiratért meg kellene jelennie a közjegyző előtt a vevőnek és a finanszírozónak; ez jelentős többletköltség és adminisztratív teher, így nem működik. Igaz, a közjegyzők sem győznék a sok ügyet.
Kellő hitelezői biztosíték nélkül pedig jelentős a kockázat: a végrehajtói lefoglalások miatt csak tavaly például 5 milliárd forint veszteség érte emiatt a szövetség tagjait. Az egyszerűsítéssel a jelenlegi – a kocsi árától függő – több tízezer forintos közokiratdíj helyett csak a regisztrálást kell majd megfizetnie az érintettnek.
A módosítás későbbi kiterjesztésével pedig ugyancsak jelentős költségeket spórolhatnak meg a zálogkötelezettek – mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke. Más kérdés természetesen, ha a hitelező ragaszkodik ahhoz, hogy legyen külön egy végrehajtható okirat is, amelynek díját egyébként átvállalhatja.
A jelenlegi zálogjogi nyilvántartás szükséges továbbfejlesztéséről a kamara gondoskodik, és fedezi az ezzel kapcsolatos kiadásokat. Az új szabályozás 2009 januárjában lépne hatályba.
A gépkocsihitel a zálogjogi regisztráció egyszerűsítésének első lépése lesz. Az új Ptk. tervezett hatálybalépésétől, 2010 januárjától ugyanis ugyanezek a szabályok vonatkoznának valamennyi ingóvagyon zálogjogára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


