Ideálisabban autózhatunk
Összekapcsolták a magyar és a szlovén autópályát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő vágta át a nemzeti színű szalagot a két ország közlekedési minisztereinek jelenlétében, amikor a hét elején ünnepélyesen összekapcsolták Tornyiszentmiklós és a szlovéniai Pince között az M70-es autóutat a szlovén A5-ös autópályával.
2008.08.21 09:16MTIRadovan Zerjav szlovén közlekedési miniszter avatóbeszédében úgy fogalmazott: a 34 kilométer hosszú muravidéki autópálya elsősorban az itt élők gondjait enyhíti, miután megszűnik a közutakat eddig terhelő kamionforgalom és valósággá válik a 17 éve dédelgetett álmuk.
Hozzátette: a most felavatott, Belatinc (Beltinci) és Pince közötti mintegy 30 kilométeres sztráda része a Maribor és Pince közötti 85 kilométer hosszú pályának, az európai V. korridornak.
Szabó Pál közlekedési miniszter ugyancsak a muravidékiek közlekedés gondjainak enyhítését említette az új autópálya legnagyobb előnyének. Kifejtette azt is, hogy a két ország közötti autópálya-kapcsolat megteremtése után a vasúti összeköttetés kiépítése a következő közös feladat. Letenye és Tornyiszentmiklós között 2004-ben adták át a 18,6 kilométeres autóutat.
Az M70-est kedden újabb 3,2 kilométerrel egészítették ki, amely közvetlenül csatlakozik a szlovén A5-ös, muravidéki sztrádához. A 31 kilométer hosszú Pince-Lendva-Belatinc (Beltinci) autópálya kétszer két sávos, amelyhez Rédics-Hosszúfalu (Dolga Vas) felől további 2,8 kilométeres gyorsforgalmi út csatlakozik.
A Muravidék és Maribor közötti 85 kilométeres sztráda még hiányzó 20 kilométeres szakaszát várhatóan októberben adják át, így közvetlen összeköttetést teremt Tornyiszentmiklóstól és Rédicstől Mariborig vagy az ausztriai Graz felé, illetve Ljubljanán keresztül Koperig és az olasz határig.
A szlovén útüzemeltető társaság, a DARS már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a forgalomba helyezéstől minden járműkategóriában kötelező a díjfizetés a sztrádákon és a gyorsforgalmi úton.
A személygépkocsikra, valamint minden, 3,5 tonnánál kisebb súlyú járműre meg kell vásárolni a 35 eurós féléves autópálya-matricát, míg a két nagyobb járműkategóriában 6,70 illetve 9,80 euró (augusztus végéig hétköznap éjszakánként kedvezményesen 6,10 illetve 8,80 euró) az úthasználati díj a Mariborig tartó szakaszra.
A 17,4 kilométeres Belatinc-Lendva útszakasz 116,46 millió, a Lendvától Pincéig vezető 13,7 kilométeres útvonal 142,31 millió euróba került a területvásárlásokkal, valamint a tervezési és kivitelezési költségekkel együtt.
A Belatinc és Lendva közötti pálya építéséhez az Európai Unió kohéziós alapja 41,63 millió eurós támogatást biztosított néhány héttel ezelőtti döntése szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06