Ideális úton autózhatunk Pécsig?
Elkészül az M6/M60-as autópálya 2010 tavaszáig
Az alagutak kivételével az ütemtervnek megfelelően halad az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszának építése, és az út elkészül a határidőig, 2010 tavaszáig - mondta a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke pénteken.
2008.08.08 19:00MTI Rakita András az építkezés helyszínén tartott sajtóbejáráson újságírók előtt beszámolt arról, hogy a földmunkák 52 százaléka, a hidakat tartó pillérek 70 százaléka már kész. A közelmúltban részben beomlott "A" jelzésű alagúttal kapcsolatban pedig folynak a szakértői és hatósági vizsgálatok, ezek végén derül ki, hogy ott milyen technológiával folytatható az építkezés.
Az alagutaknál jelenleg áll a munka, de ahogy a probléma megtoldódott, azonnal folytatódni fog, mert a határidő betartása nemcsak gazdasági, hanem a két év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa program okán társadalmi érdek is - tette hozzá.
A főmérnök utalt rá: a 81 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-konstrukcióban, nettó 266,1 milliárd forintból valósul meg, szerkezeti elemei között 4 alagút, továbbá 9 nagyobb híd és völgyhíd is lesz.
A munka során 7,5 millió köbméter földet mozgatnak meg, továbbá 900 ezer tonna aszfaltot használnak fel. Rakita András kitért rá, hogy az autópálya-építés mellett 300 ezer négyzetméter állami közutat felújítanak, új nyomvonalra építenek, vagy tehermentesítő szakaszokat készítenek.
Emellett 500 ezer négyzetméternyi egyéb, az autópálya megközelítését biztosító burkolt, vagy stabilizált földutat építenek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


